Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Vörös K.: Városépítés Győrben a dualizmus korában

sok építése. Mindez azonban (ugyanúgy, mint a város saját tisztviselői számára a Sánci dűlőben ugyancsak cottage-rendszerben tervezett telep is) még csak a tervezés stádiumában van, mikor a világháború hosszú időre elsöpri mindezeket a terveket. A szervezett munkáslakás-telepítés tervei így végül meglehetősen szerény eredménnyel zárulnak. Az állatvásártéren túl, a Mátyás király tér körül kialakulni kezdő munkástelep a világháború kitörésekor még csak csírájában van meg, a munkásság időközben viszont tovább zsúfolódik Győrsziget és az Űjváros, majd Révfalu szegényes, olcsó, jórészt még falusias tömegszállásaiban, munkaidő kezdetén s végén elárasztva tömegeivel a Belvárost, indokolva ezáltal is a városi villamos létesítését sürgető terveket. A munkáslakótelep és a munkásotthon-telep, ha csak lassan bontakozó, de mégis új és modernebb tervek szerint épülő, többnyire szoba-konyhás, néhány helyen két szoba-konyhás, egészséges lakásainak s a gyári munkásszállóknak jelentőségét immár nemcsak a városképben, de magában a társadalom fejlődésében is (párhuzamosan a bázisukként szolgáló gyáripar megjelenésének ezáltal is hangsúlyt nyert jelentőségével), akkor látjuk legvilágosabban, ha a gyárnegyedek lakásviszonyait összehasonlítjuk a város régi külvárosainak képével; a kor győri városképének negyedik arcával.

12 12. Kétségtelen ugyanis, hogy a fentiekben három oldalról is bemutatott, egészében még inkább derűs győri városképnek már kezdettől fogva megvannak a maga árnyoldalai is. Hiszen még a 80-as évek végén, a gyárvárossá fejlődés küszöbén is, száraz, szeles időben a még gondozatlan, rosszul vagy sehogysem burkolt, hetenként egyszer söpört utcák pora ott kavarog a város felett, míg a város belső peremét félkörben szegélyező sertésszállások- „illatát" a déli, a szeszgyár marhahizlalójából pedig a trágya, és a marhák táplálékául szolgáló főtt kukorica szagát a keleti szél hajtja be a városba. Ehhez járul a városrészenként a városperemen már hagyományosan kialakult, egyes pontokon már több holdra kiterjedő, legyek, patkányok tanyájául szolgáló szemétlerakodó helyek bűze. A város — mint még látni fogjuk — később ugyan intézkedni fog a sertésszállások övezetének kijjebb helyezése iránt, és megszervezi a szemét elhordását, tisztítható burkolattal látja el az utcákat, vízvezetékkel és csatornázással csökkenti a járvány veszélyt — ám a külvárosok helyzetén sokáig ez sem változtat. A 80-as évek vége felé az Újváros végén: a Cigánylaposon, a Tűz utcán szenynyes, itt-ott föld alá mélyedő odúknak egész sora húzódik, beláthatatlan szemétdombokkal körülvéve, a háttérben a szennyvízlevezető árok poshadó vizével. Van itt olyan kilenctagú család, amely egy istállóból átalakított, nyirkos, bűzös kamrácskában lakik. De nem jobbak az itt épített házak sem: szennyesek, nyirkosak, árnyékszékük nincs, vagy közvetlen a ház mellett van lemélyítve. A 71 házból, melyben az 1886. évi kolera 91 megbetegedése előfordult, csak hét volt csatornázva, 55-ben csupán a ház mellé ásott emésztőgödör volt, 9-ben a trágyadomb szolgált hasonló célokat.

13 A külvárosokra jellemző embertelen zsúfoltság, és ugyanakkor az elemi higiénének is hiánya azonban még a 900-as évek elejére sem enyhült jelentősebb mértékben. 12 Munkáslakásokra és munkásszállásokra HÉ 1904:12 (vállalkozások alakulása), Ipfjel 1908:576. 1. (nehézségek); HÉ 1912:9, 14, 15, 19, 1913:17, 21, 28, 1914:1, 13, 17 (a város saját kísérletei); Ipfjel 1907:622. 1. (wernstadti textilgyár), 1911:778—794. 1. (Koestlin, Linum, Selyemfonoda munkásszállói), 1912:811 skk. 1. (városi tanoncotthon). 13 Petz L., A győri kolerajárvány 1886-ban. Bp. 1887. 374