Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)
Sinay J.: Az első győri gyár története
3. ábra. A III. Országos Iparműkiállításon nyert oklevél A bíráló bizottság a minden részükben jól, szorgalommal kidolgozott tárgyak alapján a műhelytől még sok jeles alkotást várt, a helyi újság pedig felhívta a gyártulajdonosok figyelmét arra, hogy a mesternek pontos ismeretei vannak a gőzgép szerkezetéről is. Ezüst érmet kapott/' 35 Még ugyanabban az évben sikerrel szerepelt a pesti III. országos iparműkiállításon, ahol forgó szivattyúját bronz éremmel tüntették ki? 6 Hamarosan többi tervét is valóra váltotta. 1847. február 12-én az atyai örökség felosztásra került az özvegy és gyermekei között. Az örökösök kielégítése után Stádel július 9-én 5600 Ft-ért megvásárolta az addig bérelt két épületet Holch György szatócstól, 37 aki attól fogva özvegy Stádel Józsefné házában lakott, míg Stádel Károly átköltözött a gyár épületébe, és 1853-ig lakását is ott rendezte be. 1847. szeptember 27-én nyerte el a céhesmesteri címet. Az üzem egyenletesen fejlődött, amikor az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc új fordulatot hozott Stádel Károly és a gyár számára. Stádel Károly annak a feltörekvő polgárságnak volt a tagja, melynek egyéni érdekei teljes egészében megegyeztek Kossuth gazdasági és nemzeti függetlenségi politikájával. így nem csodálkozhatunk azon, hogy a német származású céhesmester fiát 1848-ban ott találjuk a győri nemzetőrség 3. zászlóaljának tagjai 35 Balázs P., i. m. 261. 1. 36 XJM HGy HD 70.44.18. lsz. 37 GySmLrl Győr város tanácsának iratai. Felvallási jegyzőkönyvek. 1847. 322