Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Timaffy L.: Aratóbanda Dunaszentpálon

Az aratóbandában keresett: A cukorrépa évi munkájáért 130 pengőt, 1 kh kukorica 4. részét, 5 q-t, takarmánykaszálásért 4. részt: évi szénaszükségletét, aratással 20 kh után 11. részt: 14,5 q vegyes gabonát, csépléssel 3 % mellett átlagosan 5 q gabonát, takarmánygyűjtésért napszámban 50—60 pengőt, téli famunkával: saját tüzelőszükségletét, esetleg 1—2 öl fát piacra, 70—80 P-t. A két kereseti forrást összevetve láthatjuk, hogy az aratással, csépléssel megkereste a család kenyerét, sőt búzát még adott is el 4—5 q-t. így a saját földjén nem kellett búzát termelnie. Kukoricát, burgonyát, árpát, takarmányt nem adott el, feletette állataival. így tudott tartani 1 tehenet évi szaporulattal, meghizlalt 3 sertést, egyet saját használatra, kettőt eladásra, s tartott még 25—-30 tyúkot, 15—20 kacsát, 10 libát. Piacra csibét, tojást, kacsát, libát, tejterméket vitt eladni, ezenkívül babot, káposztát, zöldséget, hagymát és paradicsomot. Az évi pénzszükségletét tehát piacból, napszámból és a fából teremtette elő. Sok volt a fizetnivaló is, s így, ha a kenyere és egy kis hús hozzá meg is volt, ezenfelül csak szegényes ruházkodásra, meg a legszükségesebbekre tellett 5—6 tagú családot számítva. A dunaszentpáli szegény embernek tehát 1—2 hold saját földje és az aratókeresete együtt biztosította csak az életlehetőséget. Ezt az 1—2 hold földet családi közös erővel meg tudták művelni, hiszen az aratóbanda munkája nem kötötte le minden idejüket, így a közös munka mellett jutott idő a saját föld megművelésére, szoros munkaidőben a vasárnapokat is beleszámítva. A 4—5 holdasok már nem vállaltak aratást, mert nem tudták volna mellette saját földjüket megművelni. A közös munka, közös sors összekovácsolta az aratóbandában az embereket: összetartottak, vigyáztak egymásra, segítették egymást. Emlékezetükben sok osztálytudatos szocialista emlék maradt meg. Volt pl. olyan, aki aratás alatt betegedett meg. Nagy családja volt, és még aprók a gyerekek, kellett a kereset. Közösen végezték el helyette az aratást, és a részét kirészelték, hogy legyen a családnak kenyere. Ez is jellemző, de még inkább az, népünk szociális szemléletére: nehogy alamizsnának látszódjék, amikor felépült, beosztották egészen könnyű munkára, hogy valamiképpen megdolgozhasson érte. Irigykedők, „hátmögött hangoskodók" azért akadtak mindig, de ezeket a közösség mindig leszavazta. Az uradalommal szemben hiába hadakoztak volna, ezért a szerződést pontosan betartották. Verekedés, sztrájk köztük nem fordult elő. Ilyent csak az Alföldről jött, forradalmibb szellemű summások kezdeményeztek, pl. Gyula-majorban vagy Sarason. Az aratóbanda tagjait helyhez kötötte az egy-két hold saját föld, ezért könnyebben megalkudtak a körülményekkel. Az uradalom is igyekezett velük szemben a szerződési kötelezettségeit pontosan betartani. Kisebb lázongásra azért emlékeznek, mint pl. egyszer szoros volt az aratás, és az uradalom vasárnapra is kiparancsolta őket. Ebből támadt a viszály. Az emberek nem akartak kimenni. De aztán mégis aratniuk kellett. Csak ketten nem mentek ki azért se, ezeket az uradalom követelésére kizárták a bandából. Vitás esetekben a főszolgabírói hivatal foglalkozott a panaszokkal. A megyei levéltár bizalmas iratai közt sok ilyen beadvánnyal találkozunk az aratóbandákkal kapcsolatban. Pl. szerződésszegő munkások pótlása summásokkal 1912-ből,

9 fegyelmi büntetés, mert a 9 GySmL:l Biz. Iratok IV. 86/1912. 173