Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Domonkos O.: A csornai kékfestőműhely

gyenge festőerejű medencébe engedik bele a végeket. Rendszerint előzőleg a necckipán benedvesítik a véget, hogy azután jobban húzza, vegye magára a festőanyagot. Ha a színeződés kicsit egyenetlen, az nem baj, mert száradás és savazás után a friss kipában festik tovább, jóra festik, eltüntetik az árnyalati különbségeket. A kimerült kipát arról ismerik meg, hogy a festés előtti felkeveréskor nem jön olyan könnyen a felszínre a festék, nagyon sűrű a medence fenekére ülepedett iszap. Ilyenkor ülepedés után a tiszta meszes vizet lemerik a tetejéről egy üres kipába, új kipa készítésénél felhasználják. A kipában levő maradékot felkeverik és kötélre kötött vödörrel kimeregetik, a csatornába öntik, mint használhatatlan anyagot. Amikor a vödör már nem merül el, akkor leereszkedik egy munkás a kipába, lapáttal meri az iszapot a vödörbe, majd tiszta vízzel lemossa a medence oldalát. A kipa tányér alakú fenekét feltörli, hogy teljesen tiszta legyen a következő festőkipa készítéséhez. Ezt a kellemetlen munkát egy időben szivattyúval próbálták elvégezni, de a sűrű iszap minduntalan eltömte a szelepeket, kénytelenek voltak visszatérni a régi módszerhez. A savazás és öblítés után a keményítés következik a már leírt módon, majd ismét a szárítóra kerül az anyag. Nyári időben igen hamar és túlságosan kiszárad a kelme, így nem alkalmas a mángorlásra. A szükséges nedvességet a locsolórácson belocsolással kapja meg az anyag. Cirokseprővel szép egyenletesen bepermetezik a vásznat, majd összehajtogatják, és csak másnap veszik munkába. Az átnyirkosodott anyagot görgőkre pámolják és mángorolják. Ha a kelleténél nedvesebbre sikerült volna a locsolás, akkor egy-két járatás után kiveszik a mángorló alól és megszellőztetik, levegőztetik, átpámolják másik görgőre, és úgy folytatják a mángorlást. A túlságosan nyirkos anyag összegyűrődik, elszakad a mángorlásban. Ha fényes árut készítenek, akkor 4—5 járatás után lehúzzák a görgőkről az anyagot, és szélességében kettéhajtva újra pámolják és mángorolják. Ujabb 4—-5 járatás után szép fényes, habos lesz a belseje, olyan fényes, mint a tükör. Ez a munka nagyon hosszadalmas és kellemetlen is, mert a szellőztetés és kettéhajtás utáni pámolásnál a keményített vászon széle, amit az egyik munkás állandóan igazgat, gyakran bevágja a vele dolgozó kezét. A kész, mángorolt árut az összerakom, korábban rőfbe, az első háború után pedig méterbe szedték, majd ezt is 3—4 rétegbe hajtották és vitték a raktárba. A csornai műhelyben világoskék, sötétkék és fekete színű árut állítottak elő a környék igényének megfelelően. A világos- és sötétkék színt a rövidebb vagy hosszabb ideig tartó, kevesebb vagy többszöri cúg adásával érték el. A fekete falú, mintás fekete hátterű áruhoz az anyagot vörnyegesre festették a kipában, majd a szokásos szárítás, savazás, öblítés után négyszer-ötször keményítőn húzzák át, ez teszi feketévé az indigó bronzvörös színét. — A fényes, habos kikészítésnél a keményítőbe egy kis faggyút is tesznek, ez adja meg a fényét. —• A tarkázott anyagok csak fehér és világoskék mintázattal készültek. 1950 körül a Pásztóról idekerült segéd sárga, zöld és libaszín mintás árut is készített, de csak nagy nehezen sikerült eladni azt a keveset is, amit próbaként a vásárra vittek. A vidék ízlése nem fogadta be a korábban soha nem használt színeket. A kékvirágú vagy kétszerkék anyagok festése a következő: a kifőzött és öblített véget nedvesen beakasztják és a kipába eresztik. Jó hosszú cúgot adnak neki, hosszú ideig hagyják festődni. Húzás után körülhűtik és fordítják, majd két rövid cúgot kap. A kelmének szép, világoskék színe lesz, majd leszedik a ráfról, és a szárítást elhagyva nedvesen savazzák, öblítik, szárítják, gyengén kemé134