Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Domonkos O.: A csornai kékfestőműhely

nőjében három szabadon futó hengert helyeztek el, ezek alá vezették a vásznat úgy, hogy az mindig a keményítőben maradjon, ill. feszesen fusson át rajta. A gép egymással szembeforgó két hengere közé vezetve préselődik ki a keményítő a vászonból. Kívánság szerint állíthatók a préshengerek egymáshoz közelebb vagy távolabb, amint ezt a keményítés megköveteli. Igen vigyázni kell, nehogy túl zsíros legyen a vászon, ne vastagon kerüljön rá a keményítő, ez ne legyen csomós, mert a vászonra tapadva megakadályozza a teljes festődést, és savazás, öblítés után azokon a helyeken világosabb folt marad az árun, ami rontja a minőséget. A keményítőgép rendkívül meggyorsította a munkát, egyenletesebbé tette az áru minőségét is. A keményített kelmék ismét a szárítóra kerültek, majd pedig a mángorlóba. A mángorlóhelyiségben a névadó eszköz 8 méter hosszú, két és fél méter magas, másfél méter széles alkotmány. Az alja kb. 60 cm magasan gerendákból épített, felülete vaslemezekkel borított. Ezen áll két keményfa hengeren a vastag deszkákból épített hatalmas láda, vagonnyi kőterhével. Az 1890-es évek elején a mángorló még lóhajtású volt, járgányszerkezettel működött, mint amilyen a soproni festők Herberg-tábláján is látható. A fogaskerék-áttételek természetesen fából készültek, akár csak a főtengely. A főtengelyen kétszer átcsavart vastag lánc végei a nagy láda két végéhez voltak erősítve. így a járgány működésekor a főtengely hol egyik, hol a másik irányban magára csavarta a láncot és vonszolta a hatalmas ládát. A járgány függőleges tengelyére erősített kettős fogaskerékkel lehetett a főtengely mozgásának irányát változtatni, és ezzel a mángorló ideoda járatását biztosítani. A meghajtás az első gőzgép beállítása után transzmiszsziókkal történt, kikapcsolva a sok helyet igénylő járgányt. A mángorló két végénél gerendákból ácsolt bak állt, amelyre kibillenthető volt a láda egyik vagy másik vége, aszerint, hogy melyik oldalon akartak hengert helyezni alája. A mángorlandó anyagot a haspli segítségével görgőkre, hengerekre pámolták, sodorták fel. A haspli vagy pámoló keményfából készült állvány, melynek két végén egy-egy, kb. 15 cm vastag henger fekszik vápában. A hengerek kézi meghajtással, de szíjtárcsával is működtethetők. A pámoláshoz mindig két ember szükséges, egyik igazítja a felsodrandó véget, a másik hajtja a hengert, ill. szabályozza a tárcsameghajtást. A felsodrásnál fontos a vászon feszes állása, hogy az minél szorosabban sodródjon egymásra. A teli hengereket erős nyersvászonnal burkolják be, ez az ún. umslág. A henger két végéhez közel az umslágot átkötik egy-egy zsineggel, hogy védve legyen az áru a szennyeződéstől. Kisebb darabok, váltómunka esetében, amikor kötények, kendők átfestését kell végezni, a mángorlásnál kb. egy vég hossznyi umslágot használnak. Ezt kezdik felsodorni, majd a pámoló két vége között feszülő anyagra teregetik a kisebb darabokat, és együtt sodorják tovább az umslágot. így lehetővé válik az egy-két méteres darabok mángorlása is. Az egyik oldalra kibillentett mángorló alá helyezik a görgőt, átjáratják a másik oldalra, ott buktatják ki és még egy görgőt helyeznek alája. így két, áruval teli hengeren mozog a hatalmas súly, préseli, simítja a felsodort anyagokat. A mintázás elé gyengén keményített végeken csak kétszer-háromszor járatják végig a mángorlót, majd a hasplin vagy pámolón lehúzzák a görgőről az anyagot, és viszik a tarkázóba. A sima festett árut pedig korábban rőfbe, később méterbe hajtogatták. A tarkázás az 1890-es évekig külön helyiségben, a tarkázóban történt, ahol kézi formákkal nyomták a mintákat a kelmékre. A tarkázóasztal erős lábakon áll, 6—8 cm vastag körtefa lappal borított, síkja kb. 25—30 fokban meg van 125