Arrabona - Múzeumi közlemények 12. (Győr, 1970)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez

a korábban végrehajtott retorziók hatásának volt a következménye. Az elégedetlenség és elkeseredés hamu alatt lappangó parazsa azonban változatlanul tovább izzott, és csak alkalomra várt, hogy újból feLobbanhasson. JNéhány hét múlva ez be is következett. 1898. augusztus hó 24-én ugyanis a Győri Vagonés Gépgyár 300 asztalosmunkása sztrájkba lépett, és példájukat csakhamar sokan mások is követték, úgyannyira, hogy a négynapos munkabeszüntetés végére már közel ezren tecték le a szerszámokat. A sztrájk kitörésének közveden indítóokáról a főispán olyképpen nyilaikozott a kormányelnökhöz felküldött jelentésében, hogy a MÁV által megrendelt vagonokkal kapcsolatban a gyár vezetősége (főleg egyik mérnöke) minőségi kifogásokat emelt, és az így még szükségessé váló pó(.munkálatokért nem voit hajlandó külön díjazást adni a dolgozóknak. A nagyarányú munkabeszüntetés híre és ténye város- és megyeszerte komoly nyugtalanságot idézett elő, annál is inkább, mivel néhány nappal előbb (augusztus hó 20-án) a gy őrszen ti váni búcsú alkalmával a helyszínen jelenlevő járási főszolgabírónak a katonai karhatalom igénybevételével kellett rendet teremtenie. A zendülésszerű megmozdulásról az első hivatalos vizsgálatok úgy tettek említést, hogy ennek az irányítói és megszervezői is a győri szocialisták (elsősorban a vagongyári munkások) voltak, de a büntetőtörvényszék utólagos eljárása az esetet egyszerű kocsmai verekedésnek és a lármázó tömeg csoportos rendbontásának minősítette. Minden bizonnyal szándékosan. A sztrájk indokoltságáról egyébként a győri klérus szellemi irányítása alatt álló Dunántúli Hírlap is az alábbiakat írta: „Úgy gondoljuk, hogy ok nélkül a munkásember nem dobja el kenyérkereső szerszámát, nem teszi ki magát az esetleges elbocsájtás veszedelmének, s az ezzel járó gondoknak. Mindenesetre kell hibának lennie a gyárvezetésben. — Pedig egy olyan üzem, mely annyi munkással dolgozik, s a várostól sok kedvezményben részesül, humánusabb bánásmódban részesíthetné alkalmazottait. — Mióta a gyár áll, több rendőrségi aktát szolgáltatott be az irattáraknak, mint ahány vagont készített!"

37 A munkabeszüntetésnek csak a rendőrkapitányságnál megtartott békéltetési bizottsági tárgyalás tudott véget vetni, de itt is csak azon az áron, hogy a gyár igazgatósága teljesítette a munkásság következő követeléseit: a munkaidő tízórás maximálása, az utánjavítások külön díjazása, a szombati bérfizetések idejének megállapítása, valamint a minimális munkadíjak, bérek tételeinek a felemelése. A mozgalom nyomán pl. az üzemi lakatosok 25 %-os bérjavítást tudtak kiharcolni.

38 A sztrájkállapot megszűnése persze korántsem jelentette a nyugalmi helyzet bekövetkezését, vagy a feszült légkör lényeges enyhülését. Eltekintve attól, hogy 30 vagongyári munkás továbbra sem volt hajlandó munkába állni (s ez egyet jelentett végleges elbocsátásukkal), az aratási frontról is munkamegtagadásokról érkeztek be jelentések (elsősorban Hecsepusztáról), és az augusztus hó 28-ra kért munkásgyűlési engedély elutasítása sem járult hozzá a közhangulat csillapodásához. A kérelmet Drovankó Lajos vagongyári famunkás és három másik társa adta be, azzal a programmegjelöléssel, hogy a gyári dolgozók az általános választójog, a drágaság és a további szervezkedés kérdéseit kívánják az ülés kere37 Dunántúli Hírlap 1898. évf. 59. sz. 38 A Magyar Munkásmozgalom Történetének válogatott dokumentumai II. köt. 577. 298