Arrabona - Múzeumi közlemények 12. (Győr, 1970)
Jenei F.: Kisfaludy Károly
ténelmi drámáiban a múlt embereinek nagyságát, példára méltó tetteit idézte. A vígjátékíró újhodik meg a helyzet komikumra épülő drámák sikeres mestere helyébe, a lélekrajzé, a jellemkomikumé Megalkotja a Csalódásokat és az utolsó egyfelvonásos vígjátékait. Már ekkor Kölcsey megírta bírálatát a „Leányőrző"ről és Kisfaludy Szemere Pálhoz írt levelében válaszolt is rá: „Molière jóformán egész Francia országot Parisban feltalálta és a költőnek utazni kellene mind a különféle nyelv, szokás miatt és kérdés, ha nincs értéke és nem akaiszemtelenkedni nem halna-e meg éhen tanulása mellett. Shakespeare minden óriási elméje mellett alig lett volna az, ha Erzsébet virágzó kora annak szárnyat nem ad. Hol nincs társasági nyelv, a komikum kényszerű munkát ád; hol nincs társalkodás, ott csak erőszakos vonások tűnnek fel a tréfában is, mely többnyire a művész előtt ízetlen. ítéletem szerint a társalkodásból születik a Comus, még annak költői nyelve is abból fejlődhetett ki." 20 Kisfaludy tisztában van. 1826-ban, amikor e sorokat írja, a vígjátékíró nehézségeivel, de hivatásával is. Amikor kései műveit írja az 1827-es politikai kiábrándulás nyomán elfordul a múlttól és vígjátékainak hőseiben a múlthoz ragaszkodást, az avatag múltba feledkezést gúnyolja ki. A soha sem nyugvó, mindig tevékeny ember, aki „soknemű tevékenységében minden ágában alkotott viszonylag maradandó értékűt, ma is szépet és figyelemre méltót, úgyhogy azóta is csak a legnagyobbjaink múlták felül. Sohasem vonatódva és tétovázva, bőkezűleg, mondhatni szeretetre méltó gavallériával áldozott a múzsáknak és a literatúrának utolsó leheletéig." 21 S a korai vég alig negyvenkét éves korában következik be. Az utolsó évében is szakadatlanul dolgozik. Az irodalmi vezér a közügyek, a politika felé fordul. Titkára lesz a Magyar Gazdasági Egyesületnek. Miközben „most kész 42 drámáját" „ráspolgatja", élénk figyelemmel kíséri az Akadémia megszervezése körül támadt vitákat. Politikai napilapot akar alapítani, várja, hogy Széchenyi orgánuma a Jelenkor megkapja a lapengedélyt és az ő szerkesztésében megindulhasson. Tele van tervvel, munkakedvvel. Egyik utolsó levelében írja 1830. május 21-én Toldy Ferencnek: „én igen javulok, a tavasz igen jótevőleg hat rám, dolgozni is van kedvem és reményem is van, életemet ezentúl szebben és a köznek több sikerrel szentelhetni." 22 — De ekkor már a tüdőbaj őrli az egykor daliás, férfiszépségnek számító ember erejét. Augusztusban hírt kap, hogy Trézsi nővére, az egyetlen, aki az apai szigorral szemben a gyermek Kisfaludyt véde 7 mezte, megbetegedett. Győrbe utazik, de a beteg nővér házánál ő is ágynak dől, végül is Pestre viteti m^gát. Olyan álapotban van — Guzmics írja Kazinczynak, „félős, ne talán az útban elhaljon." 23 Pedig a nagy perc elérkezett. Az újság kiadását 1830. szeptember 10-én a Helytartótanács engedélyezte, Kisfaludy a szerkesztőséget szervezi, az Aurora szerkesztését Bajzának adta át. Kisfaludy betegen, ágyban fekve küzd az életért és a nagy feladatok megvalósításáért. Ekkcr veszi a hírt Trézsi nővére haláláról. Ez nagyon lesújtja, kegyetlenül szenved, nyolc napon át tart a haláltusája. Közben, e napokban, Pozsonyban az Akadémia igazgató tanácsa első rendes tagjának választja, és ő már e hírt nem kapja meg. 1830. november 25-én, vasárnap délután harmadfél órakor kiszenvedett. November 23-án temették. 20 KKMM VI. köt. 420—421. 21 Horváth J., i. m. 22 KKMM VI. köt. 440. 23 Kaz. Lev. XXI. köt. 367. 240
