Arrabona - Múzeumi közlemények 11. (Győr, 1969)

Dávid L.: Jelentés a Győr-Sopron Megyei Múzeumi Szervezet 1968. évi működéséről

nyitották és tanulmányokkal, szemléltető anyaggal látták el a szakköröket. A különböző szintű pályázatokon résztvevőknek szakmai tanácsokat adtak, biz­tosították számukra a dokumentumokat, tárgyi anyagokat, fotókat és egyéb segédeszközöket. Igazgatóink tagjai a megyei és a helyi népművelési tanácsok­nak, a győri és a soproni helytörténeti tárgyú kiadványok szerkesztő bizott­ságainak. Tudományos munka A régészet területén fő feladatunknak tekintettük, hogy leletmentő ása­tásaink hozzájáruljanak a népvándorlás- és a középkori helytörténet fehér folt­jainak eltüntetéséhez. Győr várossá alakulásának 700. évfordulójára készítendő tanulmánykötethez elengedhetetlenül szükségessé vált a római kori polgári te­lepüléstörténeti ismeretek kiegészítése, valamint a rendkívül hiányos honfog­lalás- és középkori anyag tisztázása. Leletmentő ásatásaink 1968-ban jelentős értékeket tártak fel őskori, római kori és középkori területen. Őskori anyagunkat, ismereteinket gazdagították a méníŐcsanaki, a pusztasomorjai és az osli ásatások. Legkiemelkedőbb római kori leletek a győri Széchenyi téren és Mosonszentmiklós—Jánosházapusztán kerültek elő. Népvándorláskori leletek Táp—Borbapusztán és a Széchenyi té­ren elvégzett ásatásaink folyamán kerültek felszínre. Középkori régészeti ku­tatásaink sorából kiemelkednek a Széchenyi téri, a mosonmagyaróvári Övár­vári és a soproni leletmentő ásatásaink eredményei. Ásatásaink mellett feltétlenül eredményesek voltak a leletmentések és a te­repbejárások. Ezek a következő területeken folytak. Gabler Dénes: Kajárpéc (őskori és római kori), Győrszentiván (őskori telep, római villa és őrtorony), Rábcakapi (őskori telep, avar temető), Mosonszentjános (római villa), Ravazd (római villa, középkori temető). Pusztai Rezső: Kisbodak, Bezenye, Hegyes­halom, Levél, Lébény, Mosonszentjános, Mosonszentmiklós területén értékes régészeti területeket ellenőrzött. Kiemelkedik közülük a levéli leletmentés, ahol Árpád-kori sír került felszínre. Tonika Péter: Sopron, Bánfalvi út (őskori tele­pülés), Hegykő (bronzkor). Ágfalva és Osli (kelta temető), Petőháza (római te­lepülés), Himód (középkori település). Uzsoki András: Rábatamási és Győr (korai vaskor), Koroncó (őskor), Gyirmót (római és középkori), Csorna és Té­nyő (avar), Koroncó (honfoglalás- és középkor), Ménfőcsanak (újkor). Régészeink leletmentő-ásatásai és terepbejárási napjainak száma 351 volt. Leletmentő-ásatásokra az 1968. évben 144 000 Ft-ot fordítottunk. (Ezen belül költségvetésből 30 000, póthitelből 28 000, Győr városi támogatásból 60 000. MNM Adattár hozzájárulásából 26 000 Ft-ot költöttünk.) A néprajz területén a munkatervünket a helyi sajátosságok figyelembe vételével az Üj magyarság néprajza alapján állítottuk össze és hajtottuk végre. Célul tűztük ki — többek között — a Rábaköz népviseletének, mezőgazdasági eszközeinek begyűjtését, magyar és nemzetiségi parasztszoba beszerzését, a kis­mesterségek munkaeszköz-anyagának kiegészítését. Feladatunknak tekintettük a történeti, a hiedelemtörténeti és szokásmagyarázó mondáknak, valamint az ún. kisműfajoknak a gyűjtését is. Jelentős segítséget nyújtott gyűjtőmunkánk számára — az immár hagyo­mányossá vált — néprajzi expedíció, amelyet az MT Művelődésügyi Osztályá­nak anyagi támogatásával (8000,— Ft) szerveztünk. A 18 főből álló brigád a soproni járásban — Üjkér központtal — hat napon át gyűjtötte a környék­322

Next

/
Oldalképek
Tartalom