Arrabona - Múzeumi közlemények 10. (Győr, 1968)

Környei A.: Bors László

szában kijelentette: ,, . . . egy félreértést kell eloszlatnom, Sopronban a proletár­diktatúra előtt is volt kommunista frakció, voltak kommunista tömegek is, ezt én, mint a kommunista párt bizalmiférfia mondihatom". A szóváltás Kellner Sándor és Rónai Zoltán előtt hangzott el, Kellner Sán­dor a különbségek elsimítására, a további egységes együttműködésre és veze­tésre hívta fel a figyelmet. 74 A különbségek azonban nem simultak el, mint az a későbbi eseményekből is kiderül. A szociáldemokrata irányvonal előtérbe kerülésével Bors László kissé «háttéribe szorul a hivatalos soproni tanácsvezetésben. Május 10-én Bors László kérvényt adott be az intézőbizottságihoz: 10. ábra. Bors László folyamodása savanyúkúti üdülésért. Soproni Állami Levéltár ,Tisztelettel bejelentem, hogy az általam betöltött vádbiztosi állásról lemon­dok, mert érzem és határozott meggyőződésem., hogy azt kellőképpen betölteni tovább nem vagyok képes. »Másik állásom, amely a sajtóbiztosságot és az egész politikai csoport vezetését (propaganda, útlevél, megfigyelőszolgálat) foglalja magában éppen elég ahhoz, hogy a jövőben minden erőmet és időmet csakis ennek a betöltésére fordítsam. Kérem tehát az Intéző Bizottságot, hogy engem a vádbiztosi állástól felmenteni szíveskedjék." Május 12-én Kellner Sándor teljhatalmú megbízottól a 'felmentést megkapta, de ugyanezen, a napon kapott tőle egy másik levelet is: „Sajtóbiztosi és politikai csoportvezetői teendői alul a soproni munkás-, földmives- lés katonatanács Önt kiváló munkásságánk elismerése mellett fel­menti és felkérem, hogy a sajtóbiztosságot Richly Rezsőnek, a politikai csoport 74 SÁL Intézőbizottság jegyzőkönyve. 1919. IV. 22. 308

Next

/
Oldalképek
Tartalom