Arrabona - Múzeumi közlemények 10. (Győr, 1968)
Környei A.: Bors László
3. ábra. A Munkástanács hivatailos bejelentése. Soproni Állami Levéltár is mindent megtett a burzsoázia a saját diktatórikus hatalmának megteremtéséért. A polgárság számára addig, a polgári demokratikus forradalom elérte célját, mindenfajta további forradalomtól olyannyira irtózott, hogy ennek meggátlására hajlandó volt a saját jobboldali ellenzékének engedni, azzal paktálni, és a saját forradalmi vívmányaiból föladni. Ezek ellen a mesterkedések ellen a kommunistáknak kellett felvenni a harcot. Ebben az időiben Sopronban egymást érték a kisebb nagyobb ellenforradalmi próbálkozások, nyílt vagy illegális, burkolt szervezkedések, amelyeknek leleplezése, lethetetlenné tétele Bors Lászlóra hárult. A soproni forradalmakbain az ő küldetése volt a forradalmi szellem ébrentartása, az éber vigyázás. A nemzeti tanácsiban, a munkástanács19* 291