Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948
megye és a Magyar Földalap. 134 (A vármegyében öt Téli Gazdasági Iskola működött: a győrszabadhegyi, a győrsövényházi, a mosonszent Jánosi, a mosonszolnoki és a mosonmagyaróvári.) 135 Alispáni utasítás írta elő, hogy ,, . . . az újgazdák által előterjesztett kérelmek, amennyiben a tárgyi feltételek egyébként megvannak, kedvező elintézésben részesüljenek." Soron kívül kell megszüntetni az új gazdáknál ,,. . . a szükséges termelőeszközökben való hiányt". 136 Az eredmények mellett hibák és bajok is adódtak. A földreform során — a végső eredmény szerint — a megyében 14 401 földigénylőt elégítettek ki, és 78 186 katasztrális hold föld (átlagban 5,4 kat. hold) került a 1 parasztság tulajdonába. (Ebbe beletartoznak az 1947-ben és később hazatért hadifoglyok, akiknek részére a reform során 15 000 katasztrális hold földet tartalékoltak.) 137 A földreform ellenségei még ebben az időben sem hagytak fel bomlasztó tevékenységükkel. A sokoróaljai járásban a gazdagparasztok pl. azt a rémhírt terjesztették el, hogy az idegen állampolgárok (így Springer báró 1300 kat. hold) földjét visszaadják. 138 Sikerült a szegényparasztok egy részét megtéveszteniük, s így köztük zavart kelthettek. Segítette tevékenységüket, a bizonytalanság fennmaradását az állami szervek késedelmessége, s nem egy esetben a tisztségviselőinek szabotálása. A birtokbaadás 63, a házhelyelosztás 39, a telekkönyvezés mindössze 11 községben fejeződött be. 139 A vármegyei törvényhatósági bizottság — a többi megye követeléséhez csatlakozva — a kormányhoz fordult ,,. . . a földbirtokreformtörvény azonnali befejezése, valamint a kiosztott földek gyors és haladéktalan telekkönyvezési eljárása végett". 140 Az 1947: V. te. szól .,. . . a földreform befejezése érdekében szükséges egyes rendelkezésekről", mely szerint ,, . . . minden folyamatban levő per, vagy végrehajtási eljárás felfüggesztésével és az újrafelvételek lehetőségének radikális korlátozásával kiegészítette a korábbi intézkedéseket és biztosította az újgazdák birtokát. 141 Az 1946—47-es gazdasági évben húszezer katasztrális hold föld maradt parlagon, és ezen nem segített az a húsz traktor, amelyet a felszántására rendeltek ki. 142 A telepesek kis hányada még ebben az időben sem végzett becsületes munkát, voltak, akik visszaéléseket követtek el (munkakerülés, fosztogatás), 143 voltak, akik nem tudtak beleilleszkedni környezetükbe, a földművelő munkába (őket;, kb. 300 család, 1947 tavaszáig visszatelepítették). 144 Voltak olyan telepesek is, akik politikai téren fejtettek ki bomlasztó munkát, akiket mint „menekülteket és nyugatosokat" nem igazoltak (ennek ellenére mégis kaptak földet). 145 Legnagyobb bajt, terméskiesést az 1946 nyarán bekövetkezett aszály, az 1946—47. év rendkívül havas, csapadékos tele (a belvizek és a kisebb, félig rendezett patakok jelentékeny gazdaságilag művelt területet öntöttek el) 146 és 134 Uo. II. 7946/1947. alp. 135 Uo. I. 12 950/1947. alp. 136 Uo. XIII. 3133/1947. alp. 137 GyM III. évf. 143. sz. 138 GyU II. évf. 89. sz. 139 Uo. II. évf. 11. sz. 140 GyÁL Alispáni iratok I. 5502/1947. alp. 141 Berend i. m. 267. 142 GyM III. évf. 85. sz. 143 FKg II. évf. 93. sz. 144 Uo. II. évf. 90. sz. 145 GyÁL Alispáni iratok I. 2651/1947. alp. 146 Uo. VII. 5020/1947. alp. 285