Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Somogyi A.: Ólomdomborművek a győri székesegyházban
óra, melyen balkezét nyugtatja. Tehát Kronosz ő, a mindent elnyelő idő istensége, akinek kezébe illik az embert sújtó halál kaszája, amit jobbjában tart. (A kasza nyeléből egy rész hiányzik.) Ám hatalma nem abszolút, mert ime Isten 'angyala elragadja a koporsóból a szent király jobbkezét, csodás jeléül annak, hogy a jóság fölött nincs hatalma az elmúlásnak. Eszmeileg és, mint látni fogjuk, formailag is ez a diadal az enyészet felett a tetőzése a kompozíciónak, melynek formai hatástényezőire még röviden utalnunk kell. A dombormű cselekménye, mint említettük, egy mauzóleum belsejében zajlik le. Itt azonban nagyobb szerepe van az építészetnek, mint a másik domborművön. A csodás jelenés által kiváltott meglepetés ellentéteként ott állnak az épület oszlopai és pillérei rendíthetetlen nyugalmukkal, a boltozat íve pedig az angyal viharzó mozgását fogja be ugyancsak felfokozó hatással. Ezt a röpke mozgást alapként hordja el a síremlék és szarkofág hatalmas tömege. A keresztény királyság eszméjét szolgáló domborművön —• rendeltetésének megfelelően — a legsúlyosabb csoport László király és kísérete. A csoportból kiemelkedik a király hatalmas termetű fenkölt alakja. Feszes díszmagyar ruhája felett királyi palástot hord, melynek nehéz uszályát egy apród fogja fel. Mögötte néhány előkelő főúr. Mint az előző dombormű hasonló csoportjaiban, itt is nagyszerűen jellemzett magyar portrékkal állunk szemben. A csoportnak tömege a dombormű jobb sarka felé haladva a gyermekét ölében tartó anya alakjával zárul le és annak vízszintes helyzetben ábrázolt bal lábszárával nyugszik el (7. ábra). A bal oldalon viszont a munkás jobb lábával indul el, enyhe ívben felfelé haladva, a kompozíciót építő formák gazdagodása, hogy az angyal röptében és a körülötte örvénylő formák és vonalak lendületében érje el végső kiteljesedését. Maga a munkás alakja nemes tartásával, acélos izmainak könnyed játékával, intelligenciára valló fejtartásával, szerszámokat fogó kezeinek finom formájával a fizikai munkát végző embernek oly ábrázolása, hogy abban az erőkifejtést kivánó mozgásnak a test formáit szépre edző hatását csodálhatjuk. Hogy a mester mennyire lelkesedett a klasszikus művészet szépségideáljáért, mutatja, hogy a síremlék oldalait díszítő, nyilván István király tetteinek emlékét megörökítő domborművek ürügyén a szarkofág talpazatának homlokán egy lovascsatát ábrázoló pompás domborművet vázol fel láthatóan nagy kedvvel. Egyébként is az alkotás öröme, a lüktető élet formábafogása egy jól megfigyelt pillanatban, a mintázás gyors lendülete s amellett fölényes biztossága olvasható ki e műből. Még Kronosz alakja is erről tanúskodik. Az elernyedt bőrön átütő csontformák, az elfonnyadt izmok, az elfáradt test nyugalomba roskadása is oly lendülettel van megmintázva, hogy a test és a ruharedők formái mint gyors sodrású víz hullámai űzik egymást a lejtőn, míg a szarkofág szélén keresztbe fektetett lábszár megnyújtott ívében elpihennek. Az erős sodrás mellett ellentétként emelkedik a bal láb, melynek combja felett úgy nyugszik az elaszott bal kar a homokórán, mint a kimerült életnek végállomása. Ettől a legszomorúbb ponttól, mint a reménytelenség fokától lendül el szinte rakétaként a diadalmas örökkévalóság angyala, aki az enyészet hatalma alól kiragadja a szent király el nem porladó .jobbkezét. Ennek az angyalnak megmintázása és összehangolása a környezettel egymagában elegendő volna, hogy művészi kvalitásaival alkotója nevét halhatatlanná tegye. A feneszánsz óta a tér és a térben mozgó ember ábrázolásának megoldása és kiművelése volt a művész tudásának célja jés próbaköve. Ez a szempont adja kezünkbe e művészi remeklés teljes megértéséhez a kulcsot. Nincs itt az ábrázolásnak egyetlen rész342
