Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól
való eredeztetést, bár ennek fő érvét közelebbről meg kell vizsgálnunk. A legfontosabb érv ugyanis az volt, hogy a herma arckifejezése akciót, cselekvést fejez ki s ez kitűnően illenék a felemelt jobbjában bárdot tartó lovas-szobor királyalakjához. Kétségen kívül meggondolkoztató érv, de éppen mert a herma nem készülhetett bronzszobor után, ezt az érvet továbbítjuk a síremlék felé, illetőleg még más gondolatot is felvetünk az arckifejezésről. Ki kell zárnunk azt a lehetőséget, hogy ez az arckifejezés elragadtatásban, révületben, extázisban levő szent ábrázolása lenne. Erre a középkorban semmiféle példát nem találunk. Amikor a hermát a Nemzeti Múzeumban vizsgáltam és a mellkas belsejében levő jegyeket vettem szemügyre, a szobrot le kellett az asztalra fektetnem. Megdöbbentő volt a síremlékekkel, a halottal való hasonlóság. Ekkor vetődött fel bennem először a gondolat, hogy a herma a síremlék mása, kifejezése pedig a halotté. Növeli a síremlék másolásának feltevését az is, amit a mellkasnál figyeltünk meg: míg mellső — a síremléken is látható — hálózata hibátlan, a váriaknál a 'mester megzavarodott és rendezetlenül oldotta meg a feladatát. De még súlyosabb érv az, amit majd a viselettel kapcsolatban fejtünk ki. A korai, a XII— XIII. század, után már mássá vált bizánci császári viseleteit Anjou-kori mester nem találhatta ki magától, csakis hűen másolhatta. A síremlékről való másolás gondolatának nem mond ellent az, hogy Szent László kifejezése, tágranyitott szeme, megpattant ajka, két ágú szakálla valójában a szenvedő Krisztus arcához hasonlítja a győri herma fejét. A szenvedő Krisztus ábrázolása már a késői román korban megkezdődött és formai jelzésére éppen a ráncolt homlok, a megpattant száj szolgált, A középkori felfogásban a szent Krisztushoz hasonlító ember, Ez tehát indokolná, hogy a mester az arcba Krisztus vonásait is belevegyítette. Ám az eredeti herma mesterének e közben meg kellet küzdenie azzal is, hogy megőrizze az Árpádok családi vonásait (láttuk, hogy alapul feltehetőleg III. Béla vonásai szolgáltak); nem is beszélve arról, hogy mind ezt bele kellett, hogy ágyazza a mértani szerkesztés törvényeibe. — Valóban páratlan remekmű a herma, alkotója pedig nagy mester, aki annyi kötöttségen, úgy tudott úrrá lenni, hogy a szobor sugallóereje nemhogy veszített, hanem éppenhogy íokozhatatlanná erősödött. Á herma kialakulásának főbb szakaszai ezek szerint tehát a következők lennének: a) III. Béla kori fej — esetleg mellkép —, alakú ereklyetartó (lásd az arc hasonlóságát, az írott adatokat és a vésettaljú zománcot), egyidőben ezzel az első díszes síremlék, nyilván ez szolgált a herma alapjául is. 4 keresztes korona. b) Az Anjou-korban (talán 1370 táján) a nagyváradi székesegyház gótikus újjáépítésekor, nagyjából már mai formáját nyeri el a herma, sodronyzománcos melldísszel, de csak 4 lombú koronával, csupasz nyakkal. Ekkor kerül a koponya a királyi koronát példázó pántos, belső ereklyetartóba, amelyben ma is őrzik. c) 1600-ban Naprágyi Demeter rendeletére készült a mai 10 lombú korona, a nyak megújítása s vele együtt a nyakperec. Ez idő után kerül a nyakba az addig külön őrzött kürt. d) Jegyzetek a sodronyzománc kialakulásának kérdéséhez. A Szent László herma sodronyzománcaiva] kapcsolatban óhatatlanul felújul e zománc-fajta eredetének vitája. Ez főként a múlt század végének; magyar kutatóit foglalkoztatta (Ipolyi, Pulszky, Hampel, Radisics), akik a hazai anyag 184
