Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól
sötétbíbor színű. A virágok színes felületeit apró ezüst félgömböcskék díszítik, a hátteret pedig ötágú csillagok. Pontosan olyanok ezek, mint az alsó sodronyzománcos sávon. Kétségtelen, hogy ugyanazzal a vájt ponccal ütötték ki egyiket is másikat is, a vékonyra-kalapált ezüstlemezből. Csakhogy míg a kis félgömbök ponc-a vájt volt és az ütés következtében az ezüstlemezke feldomborodott, a csillagok vágóvasa belül lapos volt s eként a kivágott lemezkék is laposak maradtak. Ez a kétfajta vágó-ponc a kis „ragyogók" kétfajta viselkedésének az oka. Major István ötvöstanárral végzett vizsgálataink során ugyanis figyelmesek lettünk arra, hogy a kis félgömbök leválása után helyükön a középen kis lyuk is van, mintha szeggel eresztették volna a zománcba. Azonban az egyik lepattant kis félgömböcskét megvizsgálva szegnek semmi nyoma nem mutatkozott s ekkor fedezte fel Major István, hogy amit szeglyuknak néztünk valójában nem más, mint a félgömb alatt a hevítéskor származott levegőbuborék nyoma. Ez a csillagoknál — lévén laposak — hiányzik. Az idők folyamán ennek a különbségnek az lett a szomorú következménye, hogy a kis félgömbök nagy része lepattant a zománcról. Valamennyi sodronyzománc négy nagy virágszirma vízszintesen, illetőleg függőlegesen áll s ezzel a ferde ezüstrácsba ellentétes „szövésű" mustraháló került bele, Tagadhatatlanul pompás ötvöslelemény, bár érzésünk szerint nem is az ötvösnek jár dicséret érte, hanem az alapul vett szövés—hímzés-minta mesterének. Látjuk majd, hogy ez a mustra nem a herma mesterének találmánya, hanem Is'zövött s feltehetően hímzett „palást", vállgaliér másolata. Sajnoű a mellkast borító gyönyörű zománcszőnyegnek mintegy % része az idők viszontagságai között megsemmisült s a hiányokat a későbbi javítgatásoknál hideg zománccal pótolták. A pótlások színefénye meg sem közelíti az eredeti zománcok csillámló felületeit. Minden egyes zománctábláról jegyzeteket készítettünk Major István professzorral, hogy ellenőrizzük a pusztulás mértékét, e „jegyzőkönyv" egyik részletét be is mutatom. Egyébiránt a közölt részletfényképeken is ellenőrizhető a zománcok pusztulása, mert ahol a csillagocskák és félgömböcskék hiányzanak, ott már a későbbi pótlást látjuk. A sodrony zománc-szövetből idegen 'testként emelkedik ki a mellkas közepén levő vésettaljú zománc. Ma különösen éles a kettő közötti különbség, mert a címeres zománcot 1930-ban újrazománcozták s megerősítették. Éppen ezért, nem a mai állapotot írom le, hanem néhai Csányi Károlynak annakidején készített jegyzeteiből 21 idézem a leírást: „A mell közepén csupán álló négyzetes lapon, szürkés-zöld alapon vörös-zöld beágyazott zománcos razjban, középen nagyobb pajzsban az ország pólyás pajzsa háromágú koronával és két, keresztbefektetett bárddal, jobbra-balra kisebb pajzson a hármas halomból kinövő kettős kereszt ... ez a (kissé meggörbült és 1930-ban újrazománcozott) lap kis csavarokkal van felerősítve." Állapítsuk meg tehát a következőket, ez a címeres lap elüt a többitől, mert: a) nem sodronyzománccal készült, hanem vésettaljú, vagy másként „beágyazott" zománccal. Az efajta zománc limogei párhuzamai a XII— XIII. századból valók, akkor volt ez az eljárás széltében elterjedve, feltehetően nálunk is, b) más a zománclap felerősítésének módja mint a többié, mert nem csappal történt, s nem is ónforrasszjal. Feltehető, hogy a csavaros felerősítés újabbkori, s régebben talán éppenúgy forrasztva volt, mint a többi nagy lap. 21 Itt szeretném megjegyezni, hogy a zománcok alatti jelzéseknek eddig ismert leggazdagabb sorozatát Otto Demus közölte (Neue Funde an den Emailen des Nicolaus de Verdun in Klosterneuburg. östr. Zschr, für Denkmalpflege. V. H 1—2(1951) 13—32. 172
