Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól

került. Ezeket a huzalokat nyilván olyanfajta ,,organarium"-ban sajtolták, mint amilyent Theophilus presbyter ír le.

20 A kétfajta huzalhoz, két sajtolószekrényke kellett. A vékonyabb gyöngyözött huzalt az ötvös az áttört mérműves sáv feletti sodronyzománcos szalag felső sávjának keretezésére is felhasználta. Ebből következik, hogy a mérmű egyidős a sodronyzománcokkal. Ezt a megállapítást azért szúrtam a leírás szövegébe, mert a mérműves sáv felett következő sodronyzománcos szalag elosztása nem egy ütemű a mérművek ritmusával. A 18, hosszúkás sodronyzománcos lemezt az ötvös úgy választotta el egymástól, hogy közéjük a vékonyabb gyöngyözött szalagból hajlított s egymásra keresztbeforrasztott ,,S" alakot tett. A hosszú lemezek közt kimaradó íves oldalú kis háromszögekbe sodronyzománcos, 3 levelű minta került, mintegy az alsó áttört minta ellenpontjaként. A 18, csúcsban végződő lemez nagyon megrongálódott, csak itt-ott maradt eredeti felület belőlük. Ebből sejthetőleg sötétkék és sötétzöld alapú lemezek váltakoztak, az előbbieken csillagminta volt, az utóbbiakon talán kis köröcskék alkottak díszt. A zománcokról a következőket kell tudnunk: az ötvös a gyöngyözött huzalok által kimaradt területnek megfelelő méretű ezüstlemezeket nyírt ki. Az alapot sodronyból készült félköröcskókkel szegélyezte s a csúcsot ugyanebből a sodronyból hajlította. A félköröcskéket aként készítette, hogy megfelelő vastagságú vas pálcikára feltekerte a sodronyt, majd pedig az egymásnak szembelevő tengelyek mentén hosszában elvágta a huzalt. Ezáltal pontosan egyforma nagyságú félköröket kapott. Ezeket rakta fel a lemezre — csirizzel, vagy mézgával ragasztotta fel — az eként kapott rekeszt töltötte ki zománccal, Az első égetés után a másodszorra felrakott zománcba süllyesztette a csillagocskákat, illetőleg a kis félgömböcskéket. Az; eként zománcozott lapokat 2—2 csappal erősítette fel a mellkas vastag ezüstbádogjára, a következő módszerrel. A kis csöves csapok helyén átütötte az ezüstbádogot, a csapokat beillesztette s finoman bevagdalt végüket ráhajtotta az alap hátuljára. Ilyenképpen bármikor könnyen leszerelhető díszítést kapott, amelyen a szükségessé vált javításokat elvégezhette. A zománcos lapok sem teljesen egyformák s nem pontosan ugyanazon a helyen ülnek a rögzítő csapok sem. A lapok tehát nem cserélhetők fel. Hogy a tévedést kizárja, az ötvös mind a lapok hátára, mindpedig a nekik, szánt helyre az; „abc" gótikus minusculáit karcolta be. E látszólag jelentéktelen, apró műhelyfogásokikai azért foglalkoztunk bővebben, mert a szemeket is ilyen csappal erősítette be az ötvös, s ez azt bizonyítja, hogy az alsó zománcsor és a szemek egy mester kezéből kerültek ki. A hosszúkás lapok közt kimaradó kis háromszögeket is csappal erősítette fel a mester, de itt a számozást jelekkel végezte, méghozzá a mellpalást íalsó, belső szegélyén a lyukak mellett. A kis hely miatt válhatott szükségessé ez a megoldás. E két alsó sáv felett, emelkedik a mellkas. Mint említettük, egyetlen lemezből domborították azzal a módszerrel s eszközökkel, amivel az ötvösök ma is dolgoznak, a domborítást mindig a középpontban kezdve haladván egyre kinnebb. Ma a nyak (újabbkor!, lásd alább) szerkezettel illeszkedik rá a mellkasra. Régen más lehetett a szerkezet. Ezt bizonyossá teszi a következő megfigyelés. Amikor a herma szétszedésekor a nyakperecet levettem, alatta megtaláltam a mellkason a nyakgödröt és Ádámcsutka indítását. Ebből kétségtelenné vált, hogy eredetieg a nyakat is a mellkas lemezéből húzták fel s erre forrasztották rá a fejet. i [ 20 Theophylus presbiter: Schedula diversarum artium. III. könyv IX. fejezet (ed. Ilg: Quellenschriften ... XII. (Wien, 1874) és Theobald, W., (Berlin, 1933). 170