Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)
Kozák K.: Győr-Sopron megye középkori egyeneszáródású templomairól
nél, a köztudatban hogyan öltött testet a nagy király alakja. Talán már a XIII. századtól, de a XlV-től bizonyosan a magyar végek templomaiban, de talán az ország belsejében is (Ócsa. Várad) hosszú képsorok mesélték el Szent László életét s főként a kunnal való küzdelmét. Máshol kimutattam, hogy ez a képsorozat jóval László királyunk előtt formálódott meg, még keleti hazánkból hoztuk (feltehetőleg szőnyeg-ábrázolásokban). Eredetileg két kozmikus hősnek (a világosságnak és sötétségnek) küzdelmét ábrázolta és csak később kapcsolódott a világosság megszemélyesítője László király személyéhez, a sötétségé pedig a kunhoz. 11 ' Minket e kérdésből jelenleg csak az érdekel, hogy Szent László alakja belekerült a biblia pauperum oktató képsorába és szobrai is felkerültek az oltárokra. Valamennyi ábrázoláson egyforma arccal, alakkal jelenik meg előttünk László király. Magas termetű, keskeny orrú, nyílt tekintetű, hosszúhajú, kettéosztott szakállú szentként ábrázolják akár a Mura mentére vetjük tekintetünket, akár a Szepességre, akár pedig a Székelyföldre. Ez az egyezés vetette fel azt a gondolatot, hogy a falképek mind a váradi székesegyház elpusztult falképei nyomán készültek. Bizonyítani tudtam, hogy ez a feltevés nem helyes, mert az egymástól távollevő falképek nem. egy minta után készültek, hanem legalább három után s mindhárom keleti eredetű. Ha volt Váradon falképsorozat —• nyilván volt — akkor az is e három valamelyikét idézte. De ha ez így van, hogyan lehetséges, hogy Szent László alakja mindegyiken ugyanaz, olyan mint a győri herma. Feltevésünk szerint ez csak úgy lehetséges, hogy a Váradra zarándoklók, akik látták az ezüst koporsót és a fej ereklyetartót tudták, hogy milyen volt a szent király. E gondolatok természetesen a III. Béla idejében készült koporsóhoz és ereklyetartóhoz kapcsolódtak. Nem lehetett tehát Szent Lászlót ötletszerűen ábrázolni, mert a váradi ereklye arca kötötte a mesterek kezét: benne élt a köztudatban. Ez kötötte Nagy Lajos kezét is, amikor aranyaira Szt. László képét verette, de kötötte a Kolozsvári Testvérekét is, mindenkiét, aki László királyt ábrázolta. Ettől nem térhetett el senki. Nyilván ehhez a megformált képhez tapadnak az Ének sorai is: ' „Te arcul tellyes szép piros valál Tekintetedben embereknél kedvesb ... \ . . . Tagodban ékes, termetedben díszes, Válladtul fogva memdeneknél magasb ..." De ia templomokban látott képek és szobrok lebeghettek azok szeme előtt is, akik prédikációkat hallgattak a váradi felemelkedéséről, a szarvasok és bivalyok históriájáról, a holttest csodás Váradra viteléről, a hátracsavarodott fejű emberről, a csillag csodájáról, a váci szarvas-jelenésről, Salamon pozsonyi látomásáról, a kun aranyak történetéről, a vízfakasztásról, Szent László füvéről s más csodákról. E legendákról Horváth Cyrill írt szép tanulmányt és kimutatta, hogy itt is régebbi történetek sereglettek a nagy király köré, 13 akárcsak az előbb látott kun-üldözés legendájában. Nyilván nem csak Temesvári Pelbárt tartott nagy hatású szónoklatokat Szent László királyról, hanem a falusi templomokban, ott ahol képeit látták a falfestményeken, még megragadóbban hathattak a csodák a tanulatlan hívőkre. 18 Legutóbb A honfoglaló magyar nép élete (Bpest, 1944) 416—429. lapján írtam erről, azóta Vargyas Lajos összehasonlí.ó népköltési dolgozatai még bővítették a kérdést. IS Horváth C, i. m. passim. 165
