Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Timaffy L.: A honfoglaló magyarság hitvilágának maradványai a Kisalföldön

nagy nyárfa tövébe, s úgy tett, mintha aludna. A boszorkányok körülállták, s az egyik a fejét, a másik a kezét, harmadik a lábát akarta kicsavarni (II. 4). Már éppen neki akartak fogni, mikor a fáról rájuk szólt egy bagoly (I. 3). „Hagyjátok, mer ez a gyerek az enyim!" — Avval rászállt a mellire, s a boszorkányokat elkergette. Három napig aludt (II. 2), addig a bagoly ott ült a mellén, vigyázott rá. Ezalatt kapta tőle a tudományát. Szabó Judit 1884-ben halt meg Ásványon. Halottakról tudott mondani. Ügy tudják róla, hogy még gyermekkorában megjelentek neki a szellemek (I. 3). „Igen beteg lett, majd meghótt. Akkor is mindig a szellemekkel küszködött. Azt mondta, mikor meggyúgyult, hogy lelkit a szellemek elvitték a másvilágra (II. 2), megmutatták néki a szállásukat, osztán visszaeresztették. Onnan hozta magával a tudományát, nos azóta tud a halottakrul mondani." Sipos Lőrinc is Ásványban élt a múlt század végén. „Akkora foggal született, mint a disznó agyara. Később is kilátszott a pofájábul (I. 1). Igen beteges, csöndes gyerek vót, mindig a bügecsekben bujkált a Dunaparton (I. 2). Ügy huszonhét éves lehetett, mikor egészen megbolondult. Nem bírta el a tátostudományt" (I. 6). Bukta Marci juhászbojtár volt Nagyszent Jánoson a múlt század második felében. Tátosnak tartották. Azt mondták róla, hogy még gyerekkorában ellopták a tátosok (II. 1) egy éjjel a bölcsőből. Megrontották és csak három nap múlva adták vissza az anyjának (II. 2). Attól kezdve lett tátos. „Egyszer minden éjjel kótogatott valaki a juhakol padlásán. Aztán kezdtek bőgni a birkák és úgy keveregtek, mintha valaki járt vóna közöttük. Csak a Marci látta, kiabált is, hogy gyün a tátos és fölmászott elülle a létra tetejére... Másik éjjel már csak a létra közepéig jutott, a tátos utolérte, pofonütötte, hallották mind a csattanását is, — és Marcit ledobta a létrárul. Attul kezdve ez a Marci olyan vót, mintha megveszett vóna. Nem beszélt egy szót se napokig, csak csöndben üldögélt, nízte a levegőt. Máskor meg dühöngeni kezdett és elszaladt. Hurkot dobtak a nyakába és egy fához kötötték, míg meg nem nyugodott. Egyszer aztán igen köhögött és egy sárga, gömbölyű valamit köpött ki. Amikor kiköpte, azt mondta: Jézus segílj! Ettül kezdve megin rendbegyütt. Meghizott, jókedvű vót. De mikor egy lánynak udvarúni kezdett, meg akart nősűni, egy éjjel megint elgyütt hozzá az ördög fehér kutya képiben és visszakövetűte magának (I. 8). Marci úgy megijedt, hogy reggel kiment az akolbul és fölakasztotta magát a szirüben. Nem akart újra tátossá lenni." A rábapatonai Tudós-Nagy Ferenc maga mondta el, hogy gyerekkorában vassal bélelt bölcsőben nőtt fel. „El akartak rabúni a gonoszok, majdnem meghaltam .bele (II. 1). Apám vassal bélelte ki a bőcsőmet, azóta nem vót semmi bajom". Az enesei „tudós író asszony" (Pintér Andrásné, fi942) körül házasságával kezdődtek a különös események. „Szellemek jelentek meg neki (I. 3). Egyszer földrevágódott, görcsök rángatták. Három napig tartott a görcsös állapot, aztán megnyugodott, de eszméletlenül feküdt egy hétig, mintha meghalt volna (II. 1). A segítő szellemei viaskodtak akkor érte az ördöggel. Amíg küszködtek, addig görcsözött. A jó szellemek kerekedtek fölül, aztán elrejtették maguk között a lelkét. Mikor magához tért, igen fáradt volt, s attól kezdve lett tudóssá." Lányai szerint sem előtte, sem azután nem volt többé »beteg egész életében, csak akkor egyszer, amikor a tudományát megkapta. A mecséri „tudós gyógyember" (Kettinger András, J1942) ugyanígy „gavalléros legény vót, de egyszer hirtelen nagy betegségbe esett. Három hétig élet312