Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Fügedi E.: Jelentés a II. várostörténeti konferenciáról
JELENTÉS A II. VÁROSTÖRTÉNETI KONFERENCIÁRÓL A Magyar Történelmi Társulat és a Xántus János Múzeum 1963. november 4—5-én Győrött rendezte meg a II. várostörténeti konferenciát. A konferencia tárgysorozatán Győr város története szerepelt, s a cél annak megállapítása volt, hogy melyek Győr történetének kritikus kérdései, milyen előtanulmányokra van szükség ahhoz, hogy a város múltjáról elkészüljön az első alapos, tudományos és marxista monográfia. A konferenciát november 4-én Gerevich László, a MTA régészeti kutatócsoportjának igazgatója nyitotta meg. Üdvözölte a városi tanács részéről megjelent Pintér Józsefet és Módos Dezsőnét, a Városi Tanács VB elnökhelyetteseit; Gárdonyi Géza művelődésügyi osztályvezetőt; a Megyei Tanács képviseletében megjelent Zuber Titusz csoportvezetőt; a Hazafias Népfront kiküldöttét; valamint Stanislaw Herbst professzort, a Lengyel Történelmi Társulatok Szövetségének elnökét, aki magyarországi tartózkodását azért helyezte erre az időpontra, hogy a győri konferencián résztvehessen. A délelőtti ülésen Lengyel Alfréd levéltárvezető „A középkori Győr" és Jenéi Ferenc muzeológus „Győr a 16—18. században" c. referátumai együttesen kerültek megvitatásra. A vita folyamán Gabler Dénes muzeológus, Göcseji Imre gimn. tanár, Váczy Péter egyetemi tanár, Csóka Lajos teológiai tanár, Kozák Károly régész, Granasztói György gimn. tanár, Házi Jenő ny. főlevéltárnok, Perjés Géza tudományos kutató, Voit Pál művészettörténész, Hadnagy Albert levéltárvezető, Filep Antal múzeumigazgató, Mollay Károly docens, Degré Alajos levéltárvezető, Kralovánszky Alán muzeológus szólt hozzá. Írásban küldte meg hozzászólását Barkóczy László kandidátus. A délutáni ülésen a résztvevők Sáry István levéltárosnak „A kapitalista Győr" és Dávid Lajos „Győr a két világháború között" c. referátumát vitatták meg. A vitában felszólalt: Valló István, Tomaj Ferenc előadó, Vörös Károly muzeológus, Lettrich Edit kandidátus, Vigh Károly csoportvezető, Ruzsás Lajos kandidátus, Szabó Ágnes, a Párttörténeti Intézet munkatársa. November 5-én de. Wellmann Imrének, a Mezőgazdasági Múzeum osztályvezetőjének elnöklete alatt Balázs Péter főelőadónak „Győr a feudalizmus végén" c. írásban kiküldött referátumát és Dányi Dezsőnek, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára igazgatójának „Győr társadalmi helyzete a 18. század végén" c. előadását vitatták meg. A vitában Dávid Zoltán osztályvezetőhelyettes, H. Veress Éva, Mákkai László kandidátus, Perjés Géza tudományos kutató, Danczi József gimn. igazgató, Acsádi György osztályvezető, Vörös Károly muzeológus, Horváth Ferenc levéltárvezető, Fügedi Erik tudományos munkatárs, Jenéi Ferenc muzeológus, Soós Imre levéltárvezető és Degré Alajos levéltárvezető szólalt fel. 2Ao