Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948

tehát nem a munkásegység, hanem a „másik oldal", a jobboldal volt a fontosabb? Amikor a szociáldemokrata központi pártválasztmány, a jobboldal győzelmeként, a közös lista ellen foglalt áEást: különkiadásban a „Sorsdöntő lehetőségről" zengtek hozsannát, és megállapították: most dől el, „ ... hogy összekötő kapocs vagy elválasztó vonal leszünk-e Európa demokratikus hatalmai között." A választási harc ezután még jobban erősödött. A szociáldemokrata vezetőség rájött, hogy nem elégséges számára meglevő ereje, ezt ki akarta egészíteni azzal, hogy a szélsőséges egyházi köröket megnyerje. Peyer, miután Mindszenty kiadta hírhedt demokráciaellenes pásztorlevelét, a hercegprímás álláspontját demokratikus megnyilvánulásnak nevezte, iés kijelentette: „Az egyház és a vallás erejét se becsülje le senki sem, mert nagy hatalom és erkölcsi érték. Amikor az emberekben annyi keserűség van, keresnek egy lelkivígaszt, amiből a jövő küzdelmeihez erőt merítenek."

131 Peyer ugyanúgy tudta, mint Mindszenty, hogy a választások idején szó sem esett a vallásról, még inkább nem annak üldözéséről. Mindketten a feudál-kapitalizmus védelmezői voltak, és azt kívánták, hogy amíg ők nyíltan, durván támadták a baloldalt, addig a baloldal részéről osztálybéke legyen. (Ismerős ez a peyeri osztály béke! Felfüggesztette már ő az osztályharcot az 1918-as polgári demokratikus forradalom után, a fasizmus idején, amikor érdeke diktálta.) A kisgazdapárt a választási harcban jelentős erőket sorakoztatott fel. Mögöttük álltak: akik hittek ígéreteikben — köztük nagyon sok jószándékú ember, akik politikailag tájékozatlanok voltak — és félreismerték a fasizmus idején folytatott politikájukat, akik a kisgazdapártot a demokratikus vezetőivel azonosították, de mögöttük álltak a reakciósok is. A jobboldali vezetők megnyerték maguknak a községi vezetők többségét, akik azután hol nyíltan, hol burkoltan támadtak. A kommunista járási titkárok értekezletén hangzott el: „... néhol erősen hibáztatható egyes községi közigazgatási vezetőknek, jegyzőknek stb. eljárása, amellyel ... tervszerűen zavarni igyekeznek általában a munkáspártok gyűléseit."

132 Falusi barátaik úgy segítettek nekik, hogy „Az antidemokratikus szószólók házról-házra járva terjesztik a legvadabb rémhíreket, és rágalmakat szórva akarják a falu népét a választások tartamára befolyásolni."

133 A reakció eszköze volt az a súlyos koholmány, hogy a kommunista párt eladja az országot, eltörli a vallást és a családot. Más helyen nem elégedtek meg az egyszerű ráhatással. Nyúlon pl. a KALOT és KALÁSZ táncmulatságán odáig mentek, hogy „ ... úgyis agyonverünk minden kommunistát!" jelszóval — a bortól és az ellenséges behatástól részeg, feltüzelt legényeket — a rendőrség megtámadására ösztönözték.

134 Városokban politikájuk lényege a szovjetellenesség. „Ha a kommunista párt győz, nekünk 100 évre végünk van. Megalakul a kisgazdapárt ifjúsági szervezete, nekünk oda kell belépnünk. Tüntetni fogunk azzal, hogy önmagunkra szavazunk. Nem sokáig leszünk orosz iga alatt! Lesz még boldogabb Magyarország!"

135 Felsorakozott a kisgazdapárt mögé a nyílt fasizmus. Sokszorosított röplapjaikon az ellenforradalom uszításait folytatták: „Szabad Magyarországot akarunk! Szabadság131 GyM I. évf. 44. sz. 132 DSzN I. évf. 54. sz. 133 Uo. 134 Uo. 62. sz. 135 Uo. 73. sz. 240