Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Vörös Károly: Magyaróvár 1848 őszén

retien várost („több emeletes házú utcákkal, durva kövezettel, tiszta, de dísz nélküli. Magok a nyilvános épületek, a megye- és városháza is igen kisszerűek" — vélekedik a látottakról), majd sebtében megalkuszik egy fuvarossal, s délután fél kettőkor elindul vele Magyaróvár felé. A szekeres nem kíméli lovait (igaz, hogy utolsó percben a kialkudott öt forintos viteldíjat utazónk nem csekély mérgére másfél forinttal felemeli), — délután öt órakor már Magyaróvár utcáin zörögnek a kerekek. Hősünk megérkezik a városba, hová azért indult, hogy korábbi elhatározásának megfelelően magát az ottani akadémián a mezőgazdasági tudományokban képezze tovább. 1848. szeptember 27-től november 10-ig közel hét hetet tölt Alexy Magyaróvárott — mindvégig hasztalanul várva, az akadémia megnyitását. Hasztalanul, ám — legalábbis az utókor számára — nem egészen tanulság nélkül. Részletes kéziratos naplója, melyet ekkor már negyedik éve vezet, s melynek egyetlen eddig előkerült, éppen az 1848. június 17 és december 31 közötti időszakban kelt kötete ma az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában Quart. Hung. 4128. szám alatt őriztetik — hűen s az élmény frissességével őrizte meg számunkra Alexy magyaróvári napjainak — egyszersmind a város 1848-as története legizgalmasabb és legjelentősebb napjainak is — történetét. 2. A napló szubjektív műfaj, s az adatainak értékelésénél kötelező forráskritika így elsősorban a naplóíró egyéniségét kell, hogy bemutassa a közeget, mely a valóságot megszűri, mielőtt annak képét a napló lapjaira vetítené. E lapokról 26 éves, de még tiszta, és sok vonatkozásban naiv fiú néz reánk: Pestre is elkíséri edelényi szolgálóleányuk iránt érzett ártatlan szerelmének emléke, és e pesti hetekben karol bele először nőbe : egy hazai ismerős leánykába, midőn őt anyjával együtt a színházból hazakíséri. Szilárd és fennkölt erkölcsi érzések töltik el: ezek fejeződnek ki naplójában ugyanúgy, mint az ismerősei emlékkönyvébe, vagy a nekik ajándékozott emléklapokra írott sorokban. „Élj mindenben, de mindenben csupán és egyedül a szellemiségnek, mert az a fő, s a többi minden csak alárendelt" — írja naplójába; „Menschengeist — Prometheus!" — idézi kedvenc íróját, a romantikus svájci német Zschokket

2 egy másik emléklapon. S jóllehet — próbára teendő erkölcsi ellenállóképességét — pesti négy hete alatt mintegy öt bordélyházat látogat végig vidám cimborákkal, férfiúi tisztaságát valóban sikerül mindvégig megőriznie, sőt úgy érzi: az itt működő hölgyek némelyikéhez intézett komoly erkölcsi intelmei nem is hangzottak el minden eredmény nélkül. Ám ez a tiszta és lelkes erkölcsi naivitás (mely biztosíték lehet számunkra szavainak ténybeli hitelét illetőleg is), ugyanakkor nem száraz életidegenséggel, vagy romantikus világfájdalommal, hanem sokoldalú, józan érdeklődéssel párosul a világ dolgait illetőleg. Alig egy hónapot tölt Pesten (hová augusztus 16-án érkezett meg Miskolcról), — s az ügyvédi vizsga előtti négy rövid hétben — jóllehet a nap nagy részét jogi könyveinek búvárlatával tölti — marad ideje arra is, hogy alaposan körülnézzen a már nem először látott, de e hetekben szinte újjászületett, forrongó, lázas izgalmú városban. Nemcsak a Nemzeti Színház előadásait látogatja sűrűn: elmegy az óbudai hajógyárba is, s módszeresen nézi 2 Zschokke, Heinrich német elbeszélő (1771—1848). 1795-ben Svájcba költözik, s ott él haláláig. Élénk cselekményű elbeszélései, rablóregényei mellett írt egy „dogmamentes" elmélkedő munkát is (Stunden der Andacht. I—

VI. köt. 1808—1816.) — nyílván ez utóbbi hatott oly mélyen Alexy gondolkodására. 282