Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Gergelyffy András–H. Gyürki Katalin– Kőfalvi Imre–Sedlmayr János: Adatok Pannonhalma építéstörténetéhez:

Valószínűleg a barokk periódusban megváltozott ajtónyílás miatt az ajtókáva belső oldalán kiszedik az ajtót elzáró vasrúd tartópántját. E munkálat közben az ajtókáva baloldalán kihasad egy kb. 60 cm hosszú darab, melyet egy fecskefarkosra faragott vörösmárvány lemezzel kitoldanak. Ezért a jobbfelőli pántot már ki sem veszik, csak óvatosan elgörbítik, hogy az ajtónyitásnál ne legyen útban. Itt kívánom megjegyezni, hogy a Porta Speciosa első építési szakaszának ideje a kerengő túlsó oldalán levő most feltárt, ugyancsak románkori ajtónyílás második periódusának idejével valószínűleg egyezik. Ennek az üledékes kvarchomokkőből készült ajtónyílásnak a párkányzat és a küszöbkő közötti része korábbi. Ugyanis a vörösmárvány elemek valószínűleg a Porta Speciosa építésével azonos időben kerültek beépítésre. A vörösmárvány elemekkel egy időben került fel a puhamészkőből készített bélletív, melynek anyaga ugyancsak kapcsolódik a Porta Speciosá-hoz, mert annak oszlopfej-anyagával azonos. A bélletív felépítésében mind elől-, mind oldalnézetben szerkezeti hiba van. A vörösmárvány elemeknek a kapuzat építésének második szakaszában való elhelyezését bizonyítja még a 8 cm vastag vörösmárvány küszöbkő is, mely úgy nyert elhelyezést, hogy helyét 5—6 cm "mélységben az oszloplábazat oldalából kifaragták, és ide a küszöbkövet becsúsztatták. Az ilyen művelet nem tette lehetővé, hogy a küszöbkő középen szilárd alapon nyugodjék, ezért is nem bírta a későbbi igénybevételt, több darabra tört és megszállt. A két kapuzat morfológiai vizsgálatának itt összegezett igen jelentős eredményei meggyőznek bennüket arról, hogy hasonló vizsgálatok elvégzésére nemcsak Pannonhalma további munkálatai során, hanem gyakorlati műemlékvédelmünkben általában is feltétlen szükség van. Kőfalvi Imre A kerengő és kolostorudvar helyreállításának szempontjai Helyreállítási munkáink célja általában hármas: a műemlék leromlott állagát biztosítani, a meglevő és rejtett értékeket feltárni és bemutatni, egyúttal pedig mai életünknek megfelelően felhasználni. Anyagi eszközeink növekedésével sok rossz állagú épület helyreállítása mellett ma már olyanokkal is foglalkozhatunk, amelyeknél sürgős beavatkozásra nincs szükség, de a műemlék helyreállítása kulturális és művészettörténeti szempontból annál jelentősebb. Ilyen, elsősorban „műemléki értékfokozó" munkának tekinthetjük a pannonhalmi Főapátság gótikus kerengőjének és udvarának helyreállítását, amelyet az Országos Műemléki Felügyelőség 1961-ben végzett (25. kép). Számos középkori kolostorunk között ma már ez az egyetlen, amely eredeti beosztását, felépítését megtartotta. Munkánkat ép ezért fokozott gonddal kívántuk végezni. A kerengőfolyoisót, mint az egész kolostor-együttest az idők folyamán sajnos többször átalakították. A románkori épületet a XV. század második felében szinte teljesen elbonthatták. A gótikus kerengőfolyosót is két alkalommal megújították: egyszer a XVIII. században, amikor többek között a déli részét barokk fiókos dongaboltozattal látták el és kőrácsos ablakai helyett kisebb négyszögletes nyílásokat nyitottak az udvar felé; később a XIX. század második felében 159