Arrabona - Múzeumi közlemények 5. (Győr, 1963)

Gergelyffy András–H. Gyürki Katalin– Kőfalvi Imre–Sedlmayr János: Adatok Pannonhalma építéstörténetéhez:

Adatok Pannonhalma építéstörténetéhez a kerengő és kolostorudvar helyreállításának tükrében. Két-három éve csupán, hogy megjelent Levárdy Ferencnek korszerű összefoglalást nyújtó tanulmánysorozata Pannonhalma építéstörténetéről.

1 Ez a monografikus tanulmánysorozat nemcsak azért jelent határkövet a pannonhalmi inűemlékegyüttes művészettörténeti feldolgozásának útján, mert elsőnek sikerült a tárgyát képező teljes emlékanyagot annak korszakolásával és finomabb szakaszokra bontásával együtt elhelyeznie az európai stílusfejlődés folyamatába. Ez is meghatározó természetesen Levárdy művének tudományos jelentőségére, s ez az, aimi bennünket is felment az alól a kötelezettség alól, hogy a főapátság templomának és monostorának tudománytörténeti vonatkozásaival, művészettörténeti jelentőségével, építéstörténeti korszakolásával, egyes periódusainak stílustörténeti szerepével általánosságban is foglalkozzunk. Jelen tanulmányunk mintegy kiegészítő részét képezi csupán Levárdy munkájának, s arra szorítkozik, hogy az 1961—1962. évi helyreállítási munkálatokkal kapcsolatban feltárt amlékanyaggal teljesebbé tegye a Levárdy által kialakított képet. Az új feltárások természetesen egyes kérdésekben nemcsak kiegészítésre, hanem helyesbítésre is módot nyújtanak. Levárdy műve azonban nemcsak a fentiek miatt határkő Pannonhalma művészettörténeti feldolgozásában. Ha lehet, még fontosabb az az eredménye, amit az emlékanyag történeti hitelessége szempontjából való értékelés terén nyújt. Nem véletlen, hogy szóbanforgó monografikus tanulmánysorozatának első részét teljes egészében Pannonhalma művészettörténeti hitelességének szenteli. Ennek a kérdésnek a tisztázása előfeltételét képezte mindenféle tudományos feldolgozásnak. Ismeretes ugyanis, hogy emlékünket id. Storno Ferenc a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben restaurálta. Nevezett kör a historizmus szelleméből fakadó purista műemlékhelyreállítások korszaka. A historizmus építészete arra törekedett, hogy a történeti formakincs ismeretében mintegy pótolja mindazt, amit a történelem „elmulasztott". Vadonatúj „román" és „gótikus" templomok, „reneszánsz" középületek és lakóházak épültek egymás után. Illetékeseknek érezték magukat a kor építészei, hogy a középkor által félbehagyott székesegyházak építését „eredeti stílusuk szerint" befejezzék, tehát — mintegy — korrigálják, jóvátegyék a középkor mulasztását. A kor műemlékhelyreállítási munkáinál ugyanez a szellem alakította ki az ún. purista szemléletet. Eltávolították későbbi korok hozzáadásait, átalakításait, s az emlék „ere^ deti stílusában" pótolták annak elpusztult — vagy el sem készült — részeit, tagozatait. S noha az utánzásban a „stílszerű" helyreállítók sem jutottak túl a külsőségeken, mégis, miután az épületek eredeti részeit is felújították, azoknál az emlékeknél, amelyeken a purizmus korszakában restaurálási munkák folytak, minden esetben felvetődik a hitelesség kérdése. Az építészeti historizmus szemléletéből fakadó fenti, hibák, melyeket mai szemszögből a purista restaurálások számlájára írunk, nem minden egykorú 1 Levárdy F., Pannonhalma építéstörtenete I—IV. ME VIII <1959) 27—43., 101— 129, 220—231, XI (1962) 1—23, valamint uo., Les Monuments d'architecture médiévale à Pannonhalma. Acta Históriáé Artium VIII (1962) 3—44. 9* 131