Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)

Krammer Jenő: Szőke Béla

nagyon mélyrehatóan a honfoglaláskori és korai árpádkori magyarság emlékei és élete foglalkoztatják, de természetszerűen érdekli a Kisalföld későbbi múltja és jelene is, s ezzel összefüggésben az egész magyarság és a szomszéd népek élete a régmúlttól mindmáig. 1932-ben érettségizik, s valahogyan rábeszélik, hogy nagy tudós szenvedélye mellett azért gyakorlati foglalkozást is biztosítson magának : így lett belőle jogász Brünnben. De a szünidőben tovább folytatja a terep járást, gazdagítja gyűjteményét. Ez idő tájt kerül Érsekújvárra egy érdekes cseh katonatiszt, stábni kapitán Ludvik Albrecht (törzskapitány), aki lelkes műkedvelő-régész s amikor meghallja, hogy Szőke Béla fiatalkora ellenére milyen nagy tudásra tett szert s milyen érdekes gyűjteménye van, felkeresi a fiatal magyar joghallgatót, szoros barátságra lép vele. Elhatározzák, hogy múzeumot létesítenek. A múzeumot 1935-ben meg is nyitják s Szőke Béla nem kis büszkeséggel jegyezheti fel önéletrajzában: „Régészeti gyűjteményem odaajándékozásával egyik megalapítója lettem e közgyűjteménynek." A múzeum alapításának évében sikerül azt is kivívnia, hogy Stefan Jansak szlovák régész és Jan Eisner egyetemi professzor segítségével a pozsonyi egyetemre iratkozzék át történelem-magyar szakra, de persze főleg Jan Eisner régészeti szemináriumának lett buzgó tagja, sőt a tanszéken mint fizetéses tudományos segéderő is működött. Eisner professzor évről-évre a legkitűnőbb bizonyítványokkal ismeri el magyar tanítványa szemináriumi munkásságát. Hogy a cseh és szlovák tudósok milyen nagyra értékelték Szőke Béla tudományos működését, annak ékes bizonyítéka a Slovenské Dejiny (Szlovák Történelem) I. kötetének előszavában olvasható megállapítás, mely tudósunkat a szlovák régészet kialakítói közé sorolja.

1 Szőke Béla nem fejezhette be tanulmányait a pozsonyi egyetemen, mert közben a Belvedere-i döntés szűkebbkörű hazáját Magyarországhoz csatolta, így került Budapestre, Alföldy és Tompa professzorok intézetébe. Tanári oklevelének megszerzése után az Érsekújvár közvetlen szomszédságában fekvő Nagysurányba nevezték ki, az ottani szlovák tanítási nyelvű gimnáziumba. Ő, aki a csehszlovákiai magyar kisebbség nevelőjének készült, az akkori magyarországi szlovák kisebbség fiataljainak tanára lett. Ezzel továbbra is érvényesült életében az a szoros kettősség, amely őt egyidejűleg magyar és szlovák életkörbe állította. Ezekben az években kezdő tanárként Érsekújvárra került két későbbi tudós nyelvészünk: Kálmán Béla és Sulán Béla. Az így alakult triász, ,,a három Béla" a második világháború drámai éveiben tovább szőtte a Kisalföld régészeti, történelmi, nyelvészeti, néprajzi feltárásának tervét: Kisalföldi Kutató Intézetet szervezett s ez tudományos füzeteket is adott ki. Szőke Béla folytatta naszvadi ásatásait, gondozta, gyarapította kedvenc életművét: az újvári múzeumot (1936 óta évről-évre az Érsekújvár és Vidékében beszámol a múzeum fejlődéséről, bővüléséről), de minden más kultúrterületen is ösztönöz, buzdít. „Ami ezekben az időkben tudományos és kulturális vonalon Újváron történt, annak lelke, éltető eleme éppen Szőke Béla volt" így emlékszik ő reá levelében Kálmán Béla. A világháborús fejlemények tragikus sodra csakhamar derékba töri e nemes tudósi álmokat, az 1945. március 14-i pusztító angol-amerikai légitámadás rom1 Slovenské Dejiny I. (Bratislava, 1947) 9. 6