Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)

Timaffy László: Orvostörténeti emlékek a mecséri ’tudós gyógyember” hagyományaiban

gyütt és levette. De azt mondta, hogy a falat fogom még kaparni miatta. Ugy is lett. Visszahívtuk másnap reggel, visszarakta a répát, osztán flastromot tett rá és nígy nap alatt meggyógyított". — V. F-né Börcsön nem tudott megszabadulni „kelléseitől". Karján és hóna alatt nőttek egymás után. „Borfürdővel fürösztötte, osztán kenőcsöt rakott rá, s úgy elmulasztotta, hogy azóta se vót!" — N. F-nek Mecséren még 14 éves korában elgyúrta a ló a lábfejét. „jUgy elmírgedt, hogy még az erek is elfeketedtek rajta. Fürdőt csinyát neki a Ketter doktor, maga főzögette mindig ótán flastromot rakott rá. Két hét alatt meggyógyitott". — Unokaöccsének, K. A-nak gyomorgörcsök ellen „valami rettenetes keserű orvosságot adott egy üvegben. Mindennap háromszor köllött egy kortyot inni belülié. A második üveg után elmúlt egisszen a bajom". •— T. L-né Bácsán még leánykorában „gyulladást" kapott a szemére. „Igen fájt, meg is dagadt, gennyeset könnyezett, nem láttam semmit. Elvittek Mecsérre, oszt idesanyám ugy vezetett be a tudós emberhöz. Füvekbül főzött teát, azzal köllött mosogatni és gyócsra kentünk a kenőcsibül, azt tettük rá. Egy hónap alatt egisszen meggyógyútam". — Ma is sokan élnek a faluban, akiket vérző, vagy égett sebeikkel részesített első segélyben, akiket asztma, aranyér, köhögés, magas láz, torokfájás, köszvény, hideglelés, gyomor-, vese-, májfájás, a mindennapi élet bajaival orvosolt. Néhány híresebb gyógyítása még ma is kiszínezve szájról-szájra jár a faluban s a környéken, ahogy ez már a „csodadoktorokkal" lenni szokott. (Kudarcairól viszont nem beszélnek.) — H. F. kocsmáros volt Mecséren. Egyszer ló harapta meg a karját. „Nagy baj lett belőle, mert elmérgedt, elfekedetett és már csak a csont és bőr volt szinte rajta. A W. doktorhoz járt vele, de hiába. Beküldte a kórházba, ott könyökből le akarták vágni a karját. De nem hagyta. Azt mondták neki, akkor belehal. így jött haza és itthon Kettinger vette kezelésbe. Főzött rá mindenféle füveket, mosogatta velük mindennap, és a végén a flastromából rakott rá. Fél évbe is beletelt, de meggyógyította. Még sokáig dolgozott a karjával utána. Jó évre rá fia találkozott a W. doktorral. Az megkérdezte tőle: „Na, mikor halt meg a szegény papa?" — „Nem halt az meg, Jól van, dogozik odahaza!" — válaszolta a fiú. Nem akarta neki a doktor elhinni. Kérte, küldje el hozzá mielőbb. El is ment. Megmutatta magát neki és összecsődültek még a kórházi doktorok is a csudálására". Hasonlóképp mesélik a bácsai öregbíró fiának esetét is. O. A. regruta volt még, amikor lábával „valami hiba" történt. Bevitték a kórházba. Itt le akarták vágni a lábát. Nem engedte. Elhozta az apja Mecsérre. Két évig járt ide kocsival minden héten kétszer, mire flastrómmal meggyógyította. Mikor rendbejött, elküldte, hogy menjen a kórházba és mutassa meg magát a doktoroknak. Ott nem akarták elhinni. „Nem tudom, ki vót az, az Isten, vagy ki, aki magát meggyógyította!" — mondta neki az egyik orvos. Újpestről jött hozzá R. A. vasutas. Egészen kopasz volt, gennyes sebekkel teli a feje. Megjárta már a kórházakat is, hiába. Végre meghallotta a mecséri „tudós" hírét és eljött hozzá. Nem akarta elfogadni, „mivel hogy orvosoktul gyütt". De addig „szabódott" neki, hogy mégis gyógyítani kezdte. Teával lemosta, flastrommal bekente, aztán leragasztotta a fejét. Pár nap alatt megtelt és levált az egész. Akkor újra mosogatta, kente, ragasztotta. Jó hét után hazaküldte. Adott neki flastromot, hogy csinálja tovább maga. Három hónap alatt meggyógyult. Még a haja is kinőtt. Eljött megköszönni. „Mink se ismertünk rá, csak a ruhájánál" — mondták a családtagok. 210