Arrabona - Múzeumi közlemények 4. (Győr; 1962)

Lengyel Alfréd: A reformkor eleji Győr megye a haladó szellemű köznevelés szolgálatában

gának részletes taglalására, az összefüggések megvilágítása céljából szükségesnek tartom, hogy az előzményekre általánosságban rövid történeti visszapillantást tegyek. A rendszeres bizottsági munkálatok megindítását eredetileg — mint már érintettem — az 1790/91. évi országgyűlés rendelte el, amikor a különböző reformtörekvések megvalósítására irányuló szándék még csak fátyolozottan érződött ki a törvények szövegéből, de a követi utasítások nem hagytak kétséget afelől, hogy a megyeszékházakban hangoztatott sérelmek és panaszok orvoslására most már meg kell tenni a szükséges lépéseket. A köznevelés vonalán azonban a szálak még messzebbre nyúlnak vissza éspedig Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedébe, amikor az abszolutizmus már kulturális téren is kezdte érvényesíteni hatalmi igényeit, hogy megvesse alapját elméletileg kitervelt állami művelődéspolitikájának. A Ratio edücationis minden hibája mellett is nagy horderejű intézkedés volt, mert az egyház korábbi monopóliumával szemben az iskolaügyet politikummá tette és az egész közoktatást az államigazgatás szerves részeként az uralkodói felségjogok közé sorolta. Az Ürményi által kidolgozott tanügyi szabályzat amellett a haladás ügyét is szolgálta, amikor a régi oktatási rendszertől eltérően realisztikus jellegű tantárgyak bevezetését is kötelezővé tette. A korszerűbb műveltség terjesztésének hatása a győri tankerületi főigazgató

0 körzetében éppúgy érezhető volt, mint az ország bármely más vidékén és az oktatás egyöntetűsége II. József idejében még intézményesebb alapokat nyert, hiszen az uralkodó elve az volt, hogy a közjó, a honpolgári fegyelem érdekében minden alattvalónak rendelkeznie kell a műveltség minimumával. A kulturális fejlődés tehát a legjobb úton haladt és további sikereket ért volna el, ha a nyelvrendelettel kapcsolatos intézkedések, majd a nyomukban következett egyéb reformok meg nem fertőzik az amúgy is feszült légkört. A germanizálási törekvések azonban felrázták a magyarságot tespedtségéből és visszaadták a nép politikai tisztánlátását. A köznemesség és parasztság egyaránt érezte, hogy a tetszetős jelszavak mögött a gyarmati helyzetben sínylődő ország beolvasztására irányuló szándékok húzódnak meg. A veszély felismerése meggyőzte a felvilágosodás híveit, hogy a nemzeti érdekek sérelme nélkül végrehajtandó köznevelést csak a honi nyelvmozgalom kiterjesztése útján lehet megvalósítani. Ezt az alapgondolatot rögzítette Decsy Sámuel is, amidőn a „Pannónia Féniksz" című munkájában — a jozefinizmus alkonyán — bátor kiállással fejtette ki álláspontját: „ ... valameddig mi serényebbek nem leszünk nemzeti nyelvünknek mivelésében, valameddig azt az egész hazában közönségessé nem teszük, valameddig az iskolákba, polgári és törvényes székekbe be nem viszük, .... soha addig sem természeti, sem erköltsi, sem polgári állapotunkra nézve boldogok nem leszünk."

7 II. Lipót uralomra jutásával — legalábbis a kezdeti ígéretek alapján —, nem volt indokolatlan a reménykedés, hogy a nemzet kívánságai a közművelődés területén is méltánylásra találnak. A városok és vármegyék javaslatai — köztük a Győr megyei is — az 1790/91. évi országgyűlés által kiküldött bi6 A tanügyigazgatás bevezetéséről szóló rendelet az országot 9 tankerületre osztotta, élén egy-egy főigazgatóval, aki az egyházi és állami intézetekre egyaránt felügyelt. 7 D. Decsy Sámuel, Pannóniai Féniksz avagy hamvából fel-támadott magyar nyelv. (Bécs. 1790) 262. (147. §.) 138