Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)
Erdélyi Gizella: Herakles és Alkestis. Római dombormű a győri múzeumben
hullik alá. A köpeny alsó széle valamivel térden alul ér. Közepén függőleges, pántszerű redő, mely alul, a ruha redőzetén is folytatódik. A bal láb lépés közben kissé hátrahúzva. Alk estis magas, egyenesen álló alakja a képmező jobb széléhez simul, feje fölött az Alvilág félköríves kapuja jelezve. Az Alkestis-monda rövid foglalata a következő: Admetos, thessaliai király, Apollon segítségével nőül vette Pelias egyik leányát, Alkestist. Menyegzője alkalmával azonban elmulasztotta az áldozat bemutatását Artemisnek, ezért halállal kell bűnhődnie. Apollon, aki a kyklopsok megölése miatt büntetésül egy évig, mint pásztor, Admetos szolgálatában állott, kieszközli a Moiráknál, hogy ha valaki önként hajlandó a halálba menni Admetos helyett, a király életben maradhat. Admetos idős szüleinek vonakodása miatt, fiatal felesége, Alkestis áldozza fel magát, s gyászoló családja körében meghal. A monda egyik változata szerint Persephone, az Alvilág királynéja, ezért jutalmul visszabocsátja az élők közé. Euripidesnél Herakles, Admetos barátja, a sírnál küzd meg a halállal Alkestisért. Más, későbbi feldolgozások szerint a Kerberos legyőzésével, az Alvilágból vezeti vissza Alkestist férjéhez, Admetoshoz. 2 Azoknak a mítoszoknak az ábrázolásai, amelyek szimbolikus tartalmuknál fogva a túlvilági élettel, a halál fölött való diadalmaskodással, a viszontlátás reményével, az elysiumi mezőkön élvezett boldogsággal hozhatók kapcsolatba, korán megjelennek a római síremlék-művészetben. A tárgyválasztást többnyire vallásos meggyőződés, illetve különböző filozófiai tanok befolyásolták és határozták meg. 3 Mitológiai tárgyú ábrázolások Itáliában már az etruszk halotti urnák és szarkofágok későklasszikus és hellenisztikus korból való domborművein megtalálhatók. 4 Rómában a túlnyomóan i. sz. I. századra datálható síroltárokon is feltűnnek egyes jelenetek, néhány alakkal. 5 Döntő szerephez jutnak a mitológiai témák a íómai szarkofágok képszalagszerűen elrendezett domborművein, amelyeken a római művészetre jellemző, elbeszélő módon a mítoszok minden fontosabb jelenetét megörökítik. 6 A szarkofágokba való temetkezés szokása Rómában a császárkorban, szórványos előzmények után, görög-kisázsiai 2. Roscher, W. H., Ausführliches Lexikon der griechischen und römischen Mythologie I. 233 skk. (Alkestis) — Pauly —Wissowa, Real-Encyclopädie I. 377 skk. (Admetos), 1513 sk. (Alkestis). . 3. Strong, A., Apotheosis and after life (London, 1915), 197 skk. — Curriont, F., Recherches sur le symbolisme funéraire des Romains (Paris, 1942) — Nock, A. D„ Sarcophagi and symbolism, AJA L (1946) 140 skk. — Nilsson, M. P., Geschichte der griechischen Religion, II (München, 1950) 520 skk. 4. L. pl. Giglioli, G. Q., L'arte etrusca. (Milano, 1935) L'IX skk. Szarkofágok: 347. t. (Torre San Severo, Polyxena feláldozása, i. e. IV— III. sz.), 355 t. 1. (Targuinia, Klytaimnestra halála, Orestes és az Erynnisek), 356. t. 1. (u. az, hátsó oldal, Eteokles és Polyneikes), 355. t. 2. (Tuscana, Niobidák pusztulása, i. e. II. század második negyede) 356. t. 5 (u. az, egyik keskeny oldal, Achilles és Hektor). Urnák: 398. t. 2 (Volterra, Theba ostroma), 399. t. 1 (Chiusi, Odysseus Kirkénél), 399. t. 2 (Vofterra, Odysseus és a szirének), 400. t. 2 (Volterra, Aktaion), 400. t. 3 (Volterra Perseus és Andromeda), 405. t. 1 (Perugia, Iphigenia feláldozása), 405. t. 2 (Perugia, Theba Ostroma) stb. 5. L. pl. Altmann, W., Die römischen Grabaltäre der Kaiserzeit (Berlin, 1905) 223 skk. 256 sk. 267 skk; 68. és 78. kép (farkas az ikrekkel), 70. kép (Leto menekülése), 90. sz. (Oedipus és a sphinx), 120. kép (Proserpina elrablása), 130. kép Dionysikus menet, 203. kép (Dionysos és Ariadne), 260. sz. (Amor és Psyche). L. még Barocelli, II R. Museo di Antichita di Torino, 23. 45. t. (Aeneas menekülése). V. ö. Erdélyi G., AÉ 77 (1950) 74 sk. 6. Robert, C, Die antiken Sarkophagreliefs II. Mythologische Cyklen (Berlin, 1890), III, 1—3. Einzelmythen (Berlin, 1897—1919). Továbbiakban: Robert. 6
