Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)
Timaffy László: Az ásványi aranyászok technikája
egy jó tehén és egy vármegyei hajdúnak is 240 Ft volt az évi fizetése. 5 Az aranyászás tehát ebben az időben állandó megélhetést biztosított. Az aranymosás technikája a legősibbek közül való. A Dunántúlon jóval a honfoglalás előtt is mostak aranyat. 6 A szigetközi és a csallóközi aranyászokról több tanulmányt írtak, 7 s ezek tanúsága szerint az aranyászok technikájában sok apró eltérés mutatkozik. 1938 és 1940 nyarán együtt aranyásztam még az utolsó ásványi aranyásszal, Bán Józsefiéi, Fazekas Mártonnal, Horváth Mihállyal és Bősi Istvánnal. Ennek alapján igyekszem most felvételekkel illusztrált teljes képét adni az ásványi aranyaszok technikájának. Érdekes összehasonlításra ad alkalmat Uzsoki Andrásnak egy lipóti aranyászról nemrég írt közleménye, 8 mert megmutatja, hogy népünk leleményessége községenkint, sőt személyenkint is mennyi egyéni színt tudott belevinni ebbe az ősi szerszámokkal végzett munkába. Bán József, a felvételeken szereplő ásványi aranyász (| 1946) kora hajnalban indult mindig munkába. Talicskára rakta felszerelését: egy vaslapátot, az aranynéző falapátot, a mosópadot, a saraglyát, a posztót, a meringülőt, a szérkét, az aranyász-sajtárt, a hasas cserépcsuprot, a csöcsös-korsót, a lészát, vagy aranyászsátort, tarisznyában pedig a napi élelmet, s úgy tolta ki a Dunára. A „vízkijáró"nál ladikba rakodtunk át és így indultunk el megfelelő „aranydús" zátonyt keresni. A széles oldalágak teleszórva szigetekkel. Szép sarjú-erdő díszeleg rajtuk. A vízből itt-ott fehér kavicszátonyok dugják ki fejüket. A csendes hajlatokban messzenyúló homokpadkák. A partokról vízbehajló faóriások. Igazi emberhangtalan vízibirodalom. Itt „terem" az arany. (1. ábra.) Gyakorlott szem kell hozzá, észrevenni az „aranydúsulás" helyét. Az aranyszemek a vörös gránithomokkal együtt rakódnak le, s ezért az aranytartalmú öntvénynek rozsdavörös a színe. Középvízszint táján találni meg ezeket a sávokat. (2. ábra.) Az alkalmasnak látszó zátonyon kikötöttünk. „Lapátpróbával" néztük meg, érdemes-e a munkát elkezdeni. A vaslapáttal „fövényét" mert Bán bácsi a bükkfából faragott, kissé megpörkölt belsejű „aranynéző-lapát"-ra. (3. ábra.) Ezt aztán a vaslapáttal kapart kis „csatorna" vizében „lötyögetni" kezdte. (4. ábra.) Az „aranynéző"-lapát belső, megégetett felületére „ráakadnak" az aranyszemek, s a fekete alapon szépen csillognak. Megszámlálta úgy nagyjából. Ha 30—40 szemet meg tudott olvasni, akkor elkezdtük a munkát. Ha nem, akkor továbbálltunk „alkalmasabb" zátonyt keresni. Néha 50—60, sőt ritkán 90—100 szem is csillogott a lapáton, a dúsabb zátonyokon. Az „alkalmas" helyen megállapodtunk. Kirakodtunk a ladikból és felállítottuk a „mosópadot". Ez ölnyi hosszúságú, lejtős asztal, két oldalán hüvelyknyi peremmel. Három lábon áll. Két hosszabb a fején, rövidebb a végén. Lapját 5 Megyei Levéltár, Győr. Piaci árjegyzékek 1784—1850, 870. 6 Uzsoki A., Adatok a dunántúli aranymosás történetéhez. Arrabona I. (1959) 74—79. 7 Baranyai J., A csallóközi aranymosás. (Komárom, 1911). — Khin A., Az aranyászat. (Egy letűnt foglalkozás a Csallóközben) Magyar írás (1934) 105—109. — Nagy E., Csallóközi aranymosás. NÉ. (1903) 305—310. — Pantó D., A dunai aranymosás kérdése. FK (1935) 182—272. — Timaffy L., Ös'i aranymosás a Duna szigetein. A Földgömb. (1942) 227—231. 8 Uzsoki A., Egy szigetközi aranyász és felszerelése. Népr. Közi. IV. (1959) 158—166. 178
