Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)

Erdélyi Gizella: Herakles és Alkestis. Római dombormű a győri múzeumben

elrendezése. Herakles fejtípusa, az arcot puha fürtökben keretező hajjal és rövid szakállal, az izomzat mérsékelt jelzése, a mozgást jól érzékeltető, hajlékony tartása, az antoninusi kor stílusjegyeit viseli magán. Alkestis alakja szinte merevnek és mozdulatlannak hat mellette. Ezt a benyomást fokozzák Alkestis megnyújtott felsőtestének arányai,

44 a lapos, sűrű redőkezelés, valamint az a körülmény, hogy lépés közben kissé hátrahúzott jobb lába most részben hiányzik. Ezek a sajátosságok Herakles életteljes mozgásával szemben Alkestis árnyszerű lényét emelik ki. Provinciális munkáról lévén szó, kérdés, mennyire befolyásolta ezt a megoldást a minta, s mennyit adott hozzá tudatosan (vagy talán akaratlanul) a helyi kőfaragó. Korlátozott képességét ugyanis különösen a karok elkorcsosult, aránytalan formája mutatja. Jegyezzük még meg, hogy a dunai provinciák anyagában csak itt tűnik fel Alkestis mögött az Alvilág kapuja.

45 Mint már szó volt róla, a szarkofágok homlokoldalán a monda drámaian összesűrített cselekményét ábrázolták, középpontban Alkestis haldoklásával, míg Alkestis visszavezetését az Alvilágból a szarkofágok keskeny oldalára, tehát alárendelt helyre illesztették be.

46 Ezzel szemben a római sírkamrák belső terében, falfestményeken és stukko-domborműveken, a többnyire kétalakos Herakles—Alkestis jelenet, szimbolikus tartalmának hangsúlyozásával, önálló helyet kapott (v. ö. 6. 1.). A lerövidítés, vagyis inkább az egyes jelenetek kiemelése, tehát már klasszikus talajon megtörtént. Mivel a falfestmények és stukkóreliefek, valamint a hasonló tárgyú provinciális domborművek között kétségtelen rokonság áll fenn, a provinciális anyag eredet-kérdésének és összefüggéseinek vizsgálatánál, a szarkofágok mellett, ez utóbbiakat az eddiginél fokozottabban figyelembe kell vennünk. Annál inkább, mert mindkét esetben nagyobb felületeken elosztott, kevés alakos jelenetekről van szó. A falfestmények és stukkók belső teret díszítettek, míg a pannóniai, illetve a dunavidéki domborgúla alakú koronázó dísze, homlokoldalán táncoló bacchikus alakkal (Kádár—Ballá, i. m. 21 sk., 10. kép). Tábla baloldali töredéke: szélről páncélos alak, csúcsos süveggel, mellette nagy, szárnyas alak töredéke. Nem bizonyos, hogy szepulchrális vonatkozású; esetleg keleti kultusszal (Dolichenus?) áll kapcsolatban (Paulovics, i. m. 40). Töredékes dombormű: kígyót magasra emelő nőalak, valószínűleg bacchikus körből; lelőhelye Szombathely [Lipp V., A Vasmegyei Régészeti Egylet jelentése. VIII. (1880) 20—21; Paulovics, i. m. 43; Kádár Z.—Horváth T. A.—Géfin Gy., Szombathely (Bpest, 1961) 69, 58. kép]. Scarabantia — Sopron: Töredékes tábla, felső széle enyhén lefelé lejt; mindkét oldalán dombormű. Egyik lapján triton, hátán Erosszal (Ferri, S., Arte romána sul Danubio. [Milano, 1933] 374. kép). A másik oldalon többalakos, mitológiai tárgyú jelenet, igen rongált. (Sopron, Múzeum ltsz.: 55.208.7). Sarokkő, Dioskur alakjával (Sopron, Múzeum, ltsz.: 55.208.6; említve: Paulovics, i. m. 34). Brigetio — Szőny: Phaeton bukása (Barkóczi L., Brigetio. Diss. Pann. II. 22 [Bp., 1944—50] 39 sk., LIX. t. 3); Aktaion (Esztergom, a várhegyen; Barkóczi i. m. LIX. t. 1); Hippolytos és Phaidra (Schober, A., Hippolytos auf provinzialröraischen Reliefs. WS XLVII [1929] 161 skk, 2. kép; Barkóczi, i. m. LIX. t. 4) Dionysos és Ariadne (Kisigmándról; Barkóczi, i. m. LVIII. t. 6). Arrabona — Győr: Sarokkő, homlokoldalán ruhátlan alakkal; igen rongált. Hédervárról a győri múzeumban (Lovas E., i. h. 199, 77. sz.; Erdélyi G., Rómer Flóris jegyzeteiből, Rég. Dolg. I [Bpest 1958] 49, XI. t. 2, Rómer rajza). Kőtömb felső töredéke, két karját maga fölé emelő alakkal, nyilván bacchikus körből (Győr, Múzeum). 44. Megnyújtott felsőtest jellemzi a brigetioi Minerva-szobrot (Barkóczi, i. m. 45, LIV. t. 1) és az aquincumi ülő istennőszobrot (Szilágyi J., Aquincum, [Bpest, 1956] 81, LXIV. t.), de ezeknél az arányok eltolódását a magas felállítás is indokolhatta. 45. Rómában szarkofágon: v. ö. 15. és 16. jegyz., falfestményen: v. ö. 17. és 18. jegyz. 46. Legutóbb Fitz, i. m. 3. 13