Arrabona - Múzeumi közlemények 3. (Győr, 1961)
Erdélyi Gizella: Herakles és Alkestis. Római dombormű a győri múzeumben
A pannóniai emlékanyagban van egy meglehetősen késői, a II. század végéről vagy a III. század elejéről való, töredékes és több darabra vágott sírtábla Felső-Pannóniából a mosonlmagyaróvári Hansági Múzeumban. 31 Domborművének tárgya: Herakles az összecsukló Kerberoson keresztülgázolva, Hermes jelenlétében hozza ki Alkestist az Alvilágból. A zsúfolt, szinte drámai erejű jelenet ebben a fogalmazásban tudomásom szerint sem Rómában, sem a provinciákban másutt nem fordul elő, ami a sírtáblának töredékessége és fogyatékos kivitele ellenére is fontos helyet biztosít. 32 A Duna-vidéken sírtáblán még két ízben szerepel a Herakles—Alkestis jelenet. Az egyik Észak-Moesiából, Viminaciumból (Kostolac) való, a II. századból 33 , a másik Felsőpannóniában, Kiskajdon került elő (Szombathely, SavariaMúzeum). 34 A viminaciumi kőemlékeket kezdettől erős kapcsolatok fűzik a nyugatpannóniai anyaghoz, ezt ennek a két domborműnek rokon képtípusa is megerősíti. Mindkét jeleneten szerepel a búsuló Admetos is, aki az érkezőket még nem veszi észre, hanem magába roskadva ül a jobb szélen. A viminaciumi sírtáblán Admetost kliné választja el a másik két alaktól. A kiskajdi emléken Herakles már Admetos előtt áll, aki azonban elfordulva néz maga elé. Legközelebb áll ehhez a képtípushoz a Nasoniusok sírjának hasonló tárgyú falfestménye 35 , de ott a felismerés már megtörtént, tehát a hangulati tartalom más. A domborművön, amely a II. század végére, sőt inkább a III. század elejére datálható, a szokásos beállítástól eltér Alkestis heves mozgása és lobogó ruharedőzetének kezelése, valamint az a mód, ahogyan a képből merészen kitekint. Az ábrázolások túlnyomó részén ugyanis Alkestis, mint Euripides drámájában, mélyen lefátyolozva, árnyszerűen tér meg a holtak birodalmából. Mozgása elfo30. L. pl. Robert, III. 1, XXXIII. t. 120 és Reinach, Rel. II. 475, 1 (London, British Museum) — Robert, III. 1, XXXI. t. 113 és Reinach, Rel. 30, 4 {Firenze, Uffizi) — Robert, III. 1, XXXV. t. 126 c. sz. es Reinach, Rel. III. 340, 2 (Róma, Torlonia-gyűjt). — Itt említjük meg, hogy a boszniai Golubic közelében, a római Dalmatia területén, előkerült dombormű-töredék, melyet C, Patsch [Wiss Mitt. aus Bosnien und der Hercegovina VII (1900) 94 sk, 66. ábra] és J. Brunïmid [Kameni spomenici Hrvatskoga Narodnoga Muzeja u Zagrebu. (Zagreb, 1905), 50, 106. sz,] Herakles és Hesionénak, a magyar szakirodalom [Hekler, AÉ 32 (1912) 414; Oroszlán, ÁÉ 38 (1918—19) 38, 3. jegyz. — Fitz J., Kiadatlan Hercules-domborművek Fejér megyében /Székesfehérvár, 1957/ 4] pedig Herakles és Alkestisnek határozott meg, aligha ábrázolja a mondának ezeket a mozzanatait. Nincs összhangban a kialakult képtípusokkal s nem illeszthető be a jelenetbe az összekulcsolt kezű nőalak mellett látható, jobbra menekülő töredékes nőalak sem. 31. Lelőhelye Nezsider—Neusiedl, Ausztria. A dombormű tárgyát A. Schober fejtette meg, v. ö. Kubitschek, W., Römerfunde von Eisenstadt. (Wien, 1926) 88 sk., 30. sz., 67. kép. — Erdélyi G., AÉ 77 (1950) 78, 17. sz. XVII. t. 1. — Fitz J., i. m. 5. 32. Sajátosan összevont jeleneten szerepel a Kerberos az Euhodus-szarkofágon (v. ö. 10. jegyzet). A képszalag jobb szélén Hades és Persephone ül trónusán. Közvetlen előttük már Admetos fogadja az Alkestisszel érkező Heraklest; háttérben a Moirák. A Kerberos, mintegy az imént elhagyott Alvilágot jelképezve, a két férfi között nyugodtan ül a földön. Herakles ebben a kalandban nem hurcolta magával a Kerberost. Passzív szereplő a Kerberos a cannes-i szarkofág bal keskeny oldalán levő domborművön is (v. ö. 15. jegyzet). 33. Antike Denkmäler in Serbien. II. JÖAI IV (1901) 124 skk. 14. kép. A viminaciumi sírtábla-töredék ebben az időben a semendriai (Smederevo) vár külső falába volt befalazva. — Oroszlán, AÉ 38 (1918—19) 38 — Fitz, i. m. 4 sk. 34. Paulovics I., Lapidarium Savariense (Szombathely, 1943) 25; Erdélyi, AÉ 77, (1350) 77, 9. sz., XVI. t. 1. — Kádár Z—Ballá L., Savaria (Bpest, 1958) 18 sk., 9. kép. 35. V. ö. 20. jegyzet. Említve már JÖAI IV (1901) 125 sk., v. ö. 33. jegyzet. 11
