Arrabona - Múzeumi közlemények 2. (Győr, 1960)
Timaffy László: Nagycsaládi hagyományok a Szigetköz népi temetkezésében
kori, 7 honfoglaláskori, 8 és későbbi köznépi temetőink legyezőszerűen szétnyíló alakja. Ennek az ősi formának maradványai találhatók meg ma is vizektől zárt tájegységeink népi temetőiben. A nagycsalád, mint társadalomgazdasági forma felbomlott már régen, de a közös őshöz ragaszkodás, a családi egymáshoztartozás tudata tovább élt, sőt él még ma is sok szigetközi, rábaközi család temetkezési szokásaiban. Most csak röviden két község: Cikolasziget és Kunsziget temetőinek vizsgálatát közlöm, de ezek is jól mutatják, mint érvényesült a régi nagycsalád rendje a temetkezésben is. Cikolasziget a mosonmagyaróvári járásban a Szigetköz legfiatalabb községei közé tartozik. Keletkezése a vizek tanyásító hatásával függ össze. 9 A csallóközi Vajka községből sarjadt ki a XVIII— XIX. sz.-ban. A dunaágak folytonos vándorlása következtében a község határának nagy része, mintegy négyezer hold, a folyton vándorló, változó medrek közti szigetekre került. Ez az erdővel, réttel borított terület csak erdőgazdálkodásra és állattartásra volt alkalmas. A szigeteken tartott állatok hazahajtása azonban a 6—7 km-es víziúton elég körülményes volt. Ezért a gazdák szállásokat építettek odakint jószáguk számára. A II. József-kori térképek 1784-ből még csak elszórt „szállásokat" mutatnak ebben a vizi labirintusban. A szállásokon kezdetben „lakó bánt az állatokkal". Később már maguk a családtagok is kiköltöztek és külön körülkerített, sövényfalu házat építettek maguknak a szállás mellé. Az így keletkezett kis tanyák gombamódra szaporodtak, s a szétszórt tanyavilág községgé fejlődése mai napig tart. A tanyákra kikerült családtagok kezdetben nem szakadtak el az otthoni nagycsaládtól, s annak szerves részei maradtak. Csak később, a nagycsaládi életforma felbomlásával lassanként lettek a „maguk uraivá", de sok dolgoban, mint pl. a közbirtokossággal kapcsolatos erdő, rét „nyilazásában", vagy a legelő jogszerinti részesedésében a rokon családok a legutóbbi időkig is a nagycsalád régi rendje szerint, közösen számolták a részt, mert ez így előnyösebb volt. Mindezek előrebocsátása után nem csodálkozhatunk azon, hogy több, mint egy évszázadon keresztül halottaikat is hazavitték eltemetni anyaközségük temetőjébe, az otthoni hozzátartozók közé. Sokan élnek még öregek, 10 akik jól emlékeznek rá, mint rakták a koporsót ladikra, s mint kísérte át a néha nyolc tíz ladikot is megtöltő gyászoló rokonság a több mint hat kilométeres víziúton a vajkai temetőbe. Kemény teleken szántalpra rakták a koporsót és úgy húzták át a befagyott ágakon. Halászi csak 5 km-re van Cikolaszigettől, s kocsiúton is elérhető. Gazdasági életük ezen keresztül kapcsolódott Mosonmagyaróvár piacához. De halottaikat mégsem ide hozták eltemetni, hanem inkább vállalták a hosszú víziút kockázatait a családi temetkezőhely kedvéért! Saját temetője 1892. óta van a községnek. Tóth Jánost temették utoljára ladikon, de a jeges árba „beleforogtak" és ketten pusztultak el a gyászolók 7 Szőke B., A bjelobrdoi kultúráról. Arch. Ért. (1959) 36. 8 Nemeskéri—Lipták—Szőke, Le cimetière du XI-e siècle de Kérpuszta. AAA 3. (1954) 38. 9 Timaffy L., i. m. 156. 10 Szapora István 90, Kovarek Lajosné 62, Csáki Józsefné 70, Rábai Vince sírásó 68, Kardoss Lászlóné 64 éves, Cikolasziget. 168
