Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)
Szőke Béla: Fejezetek Győr koraközépkori történetéből
kedése jól szemlélteti. 41 E vonaltól nyugatra, egészen a Morva folyóig széles gyepű terült el, melyet a honfoglaló magyarság nem szállt meg. E gyepűn túl, a Morva völgyében egyetlen honfoglaló magyar temetőt ismerünk, ez Szakolcán (Skalica) került napvilágra. 42 Az ott tartózkodó kis katonai egységnek a feladata volt biztosítani a védelmét annak a fontos útnak, mely az esztergomi Duna-könyöktől északnyugati irányban haladt —• Szakolcát is érintve — Morva-, ill. Csehország és Szilézia felé. A Kisalföld déli, dunántúli felén a honfoglaló magyarság legnyugatibb szállásait a kapuvári 43 és oroszvári (Rusovce) 44 temetők jelölik. Mindkettő a Hanság partján, hadászatilag fontos utak mellett fekszik. Ezektől nyugatra itt is gyepűsáv következett, az ezen túl fekvő magyar katonai szállások hagyatékát azonban ma még nem ismerjük. Az utóbbi évek régészeti kutatómunkája jelentős lépésekkel vitte előbbre a honfoglaló magyarságról szóló ismereteinket. 45 Ezek fényénél ma már nem egy tekintetben másképp látjuk a Kisalföld honfoglaláskori történetének egyes kérdéseit is, mint azt egy régebbi munkánkban vázoltuk. 46 A magyar honfoglalás és a kora Árpád-kor — a X— XII. századot felölelő időszak — óriási régészeti emlékanyagát az akkori társadalom egyes rétegeinek, csoportjainak megfelelő rendszerbe foglaltuk. A magyarság egykori viseletének emlékei s a temetkezési szokások alapján sikerült különválasztani és jól körülhatárolni a honfoglaló magyarság vezető- és középrétegének, valamint köznépének jellemző vonásait. A viseletbeli különbségek elsősorban a nők ruházatának, ékszereinek segítségével határozhatók meg. Ennek megfelelően a vezető- és középrétegben két — élesen elhatárolható — csoportot ismerünk. Az első csoportot a legjellemzőbb módon azok az előkelő, gazdag nők képviselik, akiknek sírjába gyakran odatemették a lovat (a koponyát és a négy lábat) s úgyszólván minden esetben a nyerget s lószerszámot. A lószerszám mindig ún. rozettás véretekkel díszített. A második csoport gazdag női viseletét a ruházaton gazdagon alkalmazott aranyozott ezüst kéttagú csüngős veretek és ezüstlemezből domborított kerek ruhadíszek jellemzik. Ezekben a sírokban a lovas, nyerges temetkezés igen ritka, rozettás lószerszám sohasem fordul elő bennük. A vezető- és középréteg férfiviseletében a két csoport között igen nehéz különbséget tenni, a különbség inkább a fegyverzetben mutatkozik meg. A második csoport nőinek szomszédságában ugyanis mindig kétélű, egyenes karddal felfegyverzett férfiakat találunk, míg az első csoport férfijainak jellegzetes fegyvere a szablya. Mindezt azért tartottuk szükségesnek vázlatosan elmondani, mert míg a Kisalföld dunántúli részén kizárólag a honfoglaló magyar vezetőés középréteg első csoportjába tartozó női sírokat találtak (Esztergom, Csorna-Sülyhegy, Koroncó-Bábota, Koroncó-Rácz-domb, Koroncó-Ujtelep, Gyömöre s délebbre, Veszprém megye területén Gic és Nagyvázsony 47 ), addig a Kisalföld északi felének igen gazdag honfoglaló magyar emlékanyagában ezideig egyetlen ilyen sír sem került elő. Ezzel szemben az utóbbi területen a gazdag női viselet második csoportja ismeretes (Naszvad [Nesvody]-Pethágó, Szered [Sered]-Mácsadi dombok, Vörösvár [Cerveník], Nemeskosút [Kosuty], Pozsonyvezekény [Vozokany] 48 ) s kétélű egyenes kardok is csak itteni férfisírokból kerültek elő (Marcellháza [Marcelová], Szered [Sered]-Mácsadi dombok 49 ). Északin
