Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)

Kanozsay Margit: A Győri Történelmi és Régészeti Füzetesk (1861–1865)

állítana vagy kastélyukban vagy más, tán kerti helyiségeikben ; bizonyos vagyok benne, hogy a nemes keblű gróf Zichy János úr az akadémia vagy nemzeti Múzeum ebbeli felszólítására legörömest minden segítséget nyújtana az úgyis olyan gyéren található kincsek oltalmazására és birtokának világhírű műemlékei fenntartására." 21 Ha minden régészeti megállapításában ennyire lett volna bizonyos Rómer, soha se lett volna régészeti kongresszus Magyarországon, amelyek tagnévsorában éppenúgy nem szerepelt a szőnyi földesúr, mint ahogy a folyóirat megrendelői közt sem. A második kötetben már nemcsak Corvin-codexekkel : „Adatok a Corvin könyvtárból hazánkban fennmaradt codexekhez",

22 hanem „A pesti kir. egyetem könyvtárában létező pannonhalmi latin codex"-el is foglalkozik,

23 aminek felfedezése a nagy könyvtárban egykor sokat dolgozó szerzetesnek már azért is különösebb örömöt jelentett, mert benne a pannonhalmi bencések szertartási könyvét, elődjeinek nagy gonddal készített kézírásos munkáját ismerte fel. Egyik közleménye : „Kinisi Pál sírköve" 24 ma a legidőszerűbb, amikor évek óta folyik a nagyvázsonyi vár restaurálása, ahol már is ott van az a sírkő. Kitűnő forrástanulmány ez a közlemény, amely még a mai kutatásnak is segítséget adhat. A sírkő két töredékét saját rajzában mutatja be. Ismerjük a vár egyidejűen készült rajzát is. Kisebb nagyobb történeti közlemények itt is szép számmal vannak. E füzetben Aigner Lajos közöl cikket : „Kismartoni római régiségek" címen egy feliratos töredékről.

25 A harmadik kötetben, saját rajzában is bemutatva, „Kamicházi Horváth Márk Horvát- és Dalmátországi bán stb. máskép Vzdolyai Myslenovith Márk sírköve Nagyvázsonyban" címen megjelent cikkében is alkalmat talál arra, hogy a fájó igazságot szemébe mondja azoknak, akik történelmi emlékeinket nem becsülik. „Van szerencsénkre egy általános bűnbakunk, a tatár-török pusztítások. Saját szégyenünket ezen dúlókra kenjük, de azt mélyen elhallgatjuk és bölcsen elnézzük, hogy ahol még tatár nem pusztíthatott, hová a török lábát sohasem tette, szintén csak ugyan azon szomorú tapasztalást tesszük, s hogy legújabb időben, mintegy szemünk láttára naponkint ilyenek történnek, és történni fognak, mind addig, míg az ősi maradványok becsülése nemzeti törvénnyé nem emeltetik, míg minden egyes műdarab a nemzet oltalma alá nem helyeztetik." 26 Itt csendül ki soraiból először a műemlékvédelem szervezésének égető kérdése, amelyről még később is olyan sokat, s olyan fájdalmasan ír a maga valóban egyéni, semmi személyi érdeket nem kímélő modorában. A negyedik kötetben : „Egy XIII-ik századbeli zománczos misekanná"-t mutat be,'

27 mint írja „azon honfias kéréssel, hogy a még talán másutt is létezők hollétéről való tudomást velem a birtokosok közleni ne vonakodjanak.

28 Mikor ez a kötet, amelynek két utolsó füzetét már egyedül szerkesztette — megjelent (1865), Rómer már írta a Műrégészeti Kalauzt és a pesti egyetem tanára volt. A régészet országos gondjait kapta a győri gondok helyett és kénytelen volt a folyóiratot beszüntetni. Az a négy kötet, amely szerkesztésében megjelent, nem válik széli