Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)

Banner János: Rómer Flóris

kaja által igen nagy hiányt pótol irodalmunkban, amennyiben oly jeles archaeologiai kézikönyvet állított össze, amelyből a nagyközönség is mulatva ösmerheti meg e tudományt, megösmervén megkedveli s így ősemlékeink valahára kellő méltánylásban részesülendnek." 39 De szólaltassunk meg olyan szakembert is, aki első lépéseit ezzel a könyvvel a kezében tette meg. Hampel szerint : „Rómer igénytelen formában és közérthető nyelven, lehető röviden elmondott benne mindent, amit a hatvanas évek elején a hazai őskorról tudni lejtett. Olyan könyvet adott a hazai laikusoknak, amely közel egy emberélet óta mindenkép bevált. Hazai szakirodalmunk éppen e Kalauz alapján fejlődött nagyra ... és bármily szerénynek lássék e népszerű könyv a mai magasabb színvonalon álló szakembereknek, kétségtelen, hogy Rómer soknemű tudományos érdemei gazdag koszorújában ez az igénytelen útmutató a legjelentékenyebbek egyike."

40 Az elmondottakat csak azzal szeretném kibővíteni, hogy ez a munka volt az alapvetés a VIII. nemzetközi ősrégészeti kongresszus gazdag hazai anyagának összegyűjtéséhez s ha egyéb érdeme nem volna, ezzel is eleget tett volna annak a követelménynek, amelyet a bizottság és maga a munka szerzője is várt tőle. Megérdemli a könyv, hogy a magyar régészeti kutatás történetének emlékei közt őszinte megbecsüléssel őrizzük. 7. Legállandóbb hatású alkotása a ma már 86. évfolyamában járó Archaeologiai Értesítő, két évvel később, 1868-ban indult meg az ő szerkesztésében. Az Akadémia különböző kiadásaiban már régebben megjelenő régészeti értekezések már 1859-ben arra bírták az archaeologiai bizottságot, hogy időhöz nem kötött kiadványt bocsásson közre : az Archaeologiai Közleményeket. Azok a közlések és tanulmányok azonban, amelyek a Közlemények hasábjain láttak napvilágot, csak egészen szűk körben terjedtek el és valóban ritkán jelentek meg. Ezért látta szükségét, hogy a mozgékonyabb s főleg az érdeklődők igényeinek megfelelőbb, gyakrabban megjelenő folyóirat induljon meg, amely hivatva legyen az ország különböző részein mind gyakrabban felbukkanó leletek ismertetésére. Az életrevaló gondolat tetszett, de amikor tollal a kézben íróasztalhoz kellett ülni, a tiszteletreméltó kivételektől eltekintve, csak kevés olyan munkatárs akadt, aki érdemleges munkát végzett volna. Más embernek elment volna a kedve az úgyszólván egyedül dolgozástól, de aki zokszó nélkül tudta tűrni a szebb jövő reményében a rabság bilincseit, most sem esett kétségbe, ha olykor-olykor keményen mondta is meg a véleményét. Joggal tehette, mint minden olyan ember, aki nem a learatott dicsőségből, hanem a kemény munkából vállalja a legnagyobb részt. Az Archaeologiai Értesítő közleményeiben gyakran találkozunk ilyen jogos kifakadásokkal. Legyen elég csak egy példát idézni a sok közül. Hogy mennyire nem volt a munkában segítsége, azt legjobban elárulja az 1870-ben megjelent III. kötet egyik rövid mondata : „Ha a tudományos pangás jövőre is így tart, mint eddig, három köteten át voltam is