Arrabona - Múzeumi közlemények 1. - In memoriam Floriani Romer (Győr, 1959)

Jenei Ferenc: Győri élet a török hódoltság korában

ember adja tudtára az maga competens birájánk és az bíró találja meg levelével, azon falunak, avagy városnak — földesurát, és azután falu, vagy város bíráját, azhol az adós lakik, intvén az satisfactióra, és ha az falu bírája nem akarna statisfactiót tenni, szabad legyen azon falubeli embert az győri városi bírónak azon adósságáért megarestálni, de más falubeli embert semmiképpen ne. Ha pedig az adósnak halála történnék, akire annak javai és az adósság marad, az adósság fizetése is azé, és ha is nem akarna satisfaciálni, az följül megírt mód szerint procedáljon az győri bíró. Ami a három szombat állapatját illeti, ha valamely alföldi ember marhát hoz és az vásárban beállétja, ha aznap eladhatja, békével elmehet és tovább nem tartóztathatik. Ha pedig el nem adhatja, ne tartózzék többször behajtani, hanem megjelentvén az harminczadosnak, és az városi bírónak, ha aznap által akarja hajtani, Óvár felé szabadon elmehet, megadván az ő Fölsége igazát. Ha pedig olyanok találtatnának, kik vakmerőségben vetvén magokat, az város bírájának hírt nem tennének, ha szintén az ő Fölsége harminczadját megadják is, tartozzanak az bírónak megjelenteni elmenéseket, és az marhaelhajtást, hol nem, az privilégium szerint confiscáltassék marháj ok az ollyan embereknek. Hogyha pedig az ollyan vakmerők, az harminczadosnak sem jelentenék meg magokat, in eo casu, ha szintén az városi ember akadna reájok, ne a város confiscálhassa az marhát, hanem az harminczados controbantálja, ő Fölségeé lévén az praeeminentia és praecedentia. Ez, följül megírt conditiókon megegyezvén az ő Fölsége magyarkamarájával, obiigáljuk magunk, hogy ennekutánna ahhoz alkalmaztatjuk magunkat, viszont, hogy az ő Fölsége kamarája is ebben megtart bennünköt. Datum Posonii, die 23. Januarii, anno domini 1647."

18 Ez a szerződés világosan megmondja „az győri város, jobbára kereskedő emberekből áll". Ök vállalták a török világ kereskedelmének kockázatát és veszedelmeit, de övék volt annak haszna is. Természetesen ez a haszon, amely a győri vásárokon kereskedőink zsebébe folyt, igen jelentős volt. Föl is keltette a bécsi kereskedők, no meg a császári udvar féltékeny kapzsiságát. A török idők magyar államháztartásának egyik legfontosabb bevételi forrása a nyugatra, Olasz-, Németországba irányuló marhakereskedelem volt. Harmincadhivatalaink költségvetésében több százezer forint bevételt jelentett. Egyedül a magyaróvári harmincadhivatal, hova Győr is tartozott ebben az időben, évenként több mint százezer forintot vett be a marha harmincadából. Nem is nézhette Bécs ezt tétlenül. A magyar vásárok legjobb vásárlói, a németbirodalmi városokat kizárták a magyar vásárokból, nem vásárolhattak a magyaroktól többé közvetlenül, csupán csak a bécsi piacon. 1581-ben pedig a győri vásárokat is Magyaróvárra helyezték át. A török közigazgatás vezetői, Ali budai basa és Ozmán váci főharmincados léptek ekkor Győr érdekében közbe és Ernő főhercegnél kieszközölték a vásárnak Győrbe való visszahelyezését. Ozmán aga ez ügyben írt levele rendkívül fontos bizonyítéka a vásárok jelentőségének : „nem twdom my len oka hogj az Giör alat valo sokadalmokat és vasarakat Owarra akariak zerzeny, mely dolog az ket chazarnak nag karara, es végre ne tálam háborúságára lenne. 127