Székesfehérvári Szemle 8. évf. (1938)

Szent István király tiszteletét őrző egyházi műemlékeink Székesfehérvárott. amennyire lehetett, kiküszöbölték, azonban azt mi sem tagadhatjuk, hogy szerzőnk nem ^tartozik barokk templomfestőink kitűnőségei közé: >tapogatva, elkésve jár a nagyok nyomában.« Festményeiről mégis a magyar jezsuita barokkszellem tükröződik, ami nekünk olyan kedves, hiszen szt. Istvánt, mint országunknak, városunknak atyját mutatja be. S bár a koncepció szegényes és konvencionális, az alakok merevek, a színek sokszor nehézkesek, de a kor hangulatát beszédesen kifejező, ájtatos hangulatú képek az ünnepélyes, szárnyaló, felfelétörtető aranyos és márványos környezetben, mely a barokk gondolkodás szerint a mennyország szépségeinek jelképe, kifejezője, megszólaltatják, megkoronázzák és égi magasságokba magasztalják szt. István templomát építő magyar barokk őseinknek erős hitét : az Árpáddoktól öröklött katholikus világnézet tökéletes győzelmet arat a rossz, a tévhit, a lelki tunyaság fölött. E gondolat a templomba befelé haladva folyton fejlődik. A hajó első boltívén szt István koronával a fején, királyi pálcával baljában, környezetét s hozzásimuló fiát, szt. Imrét 'Oktatja. Jogarával a mélybe aláhanyatló pogányokra, az elszórt bálványtöredékekre mutat. A tiarás szent, ki a felhőkön ül s kezében szentségmutatót tart, az Egyházat jelképezi. Az angyal által felemelt keresztről vér folyik alá: a pogányságot legyőző megváltói vér. Egy repülő angyal kifejtett győzelmi zászlót lobogtat, egy másik pálmaágat és koszorút tart kezében a hit bajnokainak megjutalmazására. A drámai megjelenítések értékelésére beállított modern műkritika a kép egészéből kieső, a jobb sarkon a kép keretén átvetett lábakkal ülő sötét alakot, ki az óhit jelképét, kis istenszobrocskát emel a magasba, tartja a freskó gondolatban és formában legérdekesebb alakjának. Bizonyos, a dacos pogányság összeomlását mélyreható jelképiséggel fejezi ki ez a látszólagos mellékalak, a sötétből is ellenszegülve szegezvén bálványát a szt. király jogara elé, mely kiűzte őt paradicsomából. A középső boltozat freskóján szereplő alakok négy csoportra osztódnak széjjel a kép festett mellvédes keretén. Szt. István baldachin alatt ül, körülötte főpapok, főurak; a koronás, kormánypálcás király — Cimbálnak ez a legéletszerűbb, egyúttal legbarokkosabb szt. István alakja: a jóságos, fejedelmi atya — előre hajolva nyújtja át egy violaszíntalléros főpapnak, valószínűleg Asztrik kalocsai érseknek a püspökségek alapító oklevelét. Följebb, gomolygó felhők közt, sugárfényben az új hit kupolás temploma, az egyház jelképe, az angyalok emelte, megdicsőült Sión látszik. Ormán feltűnik a kettős kereszt. Távolból angyal érkezik. Szemben e jelenettel a mellvéd mögött főpapok, főurak, apródok állnak, s a freskó többi sarkain hasonlóan magyarruhás urakat és papokat látunk, köztük Buffler atyát, ki előtt 59