Székesfehérvári Szemle 7. évf. (1937)

zadokon keresztül a lambachi bencés kolostorban őrizték. Ujabban azonban — mint jóformán az összes osztrák kolostori kincsek — eladásra került s ma Eiseman lipcsei antiquarius birtokábn van. A Breviárium a maga egészében a legszebb magyarországi kéziratok közé tartozik. Színének és aranyozásának pompája, dekorációjának ötletes gazdagsága a vele rokon kéziratokat erősen felülmúlja. Ez a Breviárium 1474 után (1487?) készült. Kálmáncsehinek egy másik nem kevésbé díszes Breviáriuma, melyet ma a bécsi Lichtenstein gyűjtemény őriz, 1481-ből való. Harmadik tőle származó kézirat a zágrábi Missale és a negyedik Mr. Chester Beatty tulajdonában Londonban volt Kálmáncsehiféle kézirat, mely Stephanus de Chahol nevű minorita szerzetes másolata. Dr. Hoffmann Edith cikkét a lambachi Breviáriumból vett pompás illusztrációk kisérik. Adatok Székesfehérvár ötvösmestereiről. Városunk ötvösmestereiről nagyon kevés az ismeretünk, miért is szívesen veszünk minden idevonatkozó adatot, addig is, míg akad valaki a fiatal írógárdából, ki pótolja honismeretünknek ebbeli hiányosságát. A 19. században két nevesebb székesfehérvári ötvösről van tudomásunk. Günther Antalról, kinek mesterjegyeivel G. A. többször találkozunk régi ezüst evőeszközeinken, igy a cisztercita rendház ebédlő felszerelésében is. De volt alkalmunk vele találkozni templomi kelyheken is. A másik Rohrmüller Ferenc, főként a székesfehérvári polgároknál szokásos ezüstcsatok és gombok készítésével foglalkozott, miként azt ugyancsak rajtuk látható kezdőbetűi R. F. igazolják. E megemlékezésünkre az ad alkalmat, hogy nevüket a pesti arany- és ezüstművesek névsorában is sikerült felfedeznünk. Günther A. a XIX. század A Muzeumegyesület szabadtanítása. Huszonhetedik esztendeje rendezi immár az egyesület őszi előadássorozatát. Amit a népművelés manapság a nép széles rétegeiben végez, azt 40-es és 50-es éveiben, mint vésnök, Rohrmüller F. az 50-es és 60-as években mint aranymíves dolgozott Pesten. Népművészeti kiállítás a múzeumban. A művészetek legmélyebb forrása a népben gyökerezik. Ez az az ősforrás, amelyből szellemet, új erőt merít a művész mindannyiszor, amikor már-már kiapadni látszik fantáziájának alkotó ereje. A magyar művészet népi eredetét talán sohasem hangsúlyozták oly erősen, mint napjainkban. Amit Kodály és Bartók megkeztek a zene terén, azt hivta életre az iparművészet, a festészet és szobrászat terén, azt látjuk a költészetben mind nagyobb erőre kapni, erre adta ki a jelszót városunk képviselője, Homan Bálint vall. és közokt. ügyi miniszter a tudomány és iskolázás terén, amikor a hungarológia fontosságát hangsúlyozta. Ezt a gondolatot óhajtotta szolgálni a Fejérmegyei és Székesfehérvári Muzeumegyesület is, amikor 1937. nov. 7—10 a múzeum uj népművészeti termében kiállítást rendezett. A kiállításon bemutatásra kerültek a híres kalocsa-vidéki színes és fehér tűcsipkék, melyek a Gyöngyösbokréta szereplőinél már oly nagy feltűnést keltettek, azonkívül fafaragások és hímes kézimunkák. A művészi tárgyak a kalocsai földmíves nép tulajdonát képezték, ők termelték ki művészi ízlésükből ezt a ragyogó, színes világot. A kiállítást a beteg Széchenyi Viktor gróf főispán helyett Marosi Arnold muz. igazgató nyitotta meg, míg vitéz Gábor Lajos festőművész, a kalocsai Népművészeti ház igazgatója a közönségnek mutatta azt be. Méltó feltűnést és elismerést keltett azonban e színes világ mellett muzeumunk népi kerámiája (Csákvár) és pásztorkodó művészeink faragványai is, jelezvén, hogy nekünk is vannak népi kincseink, csak elő kell hoznunk őket a feledés homályából. művelte fennállása óta szakadatlanul a Muzeumegyesület e város keretein belül. Feladata azonban könnyebb, egyben nehezebb is volt amannál, mert a közönség művelt rétegének figyelmét kellett felhívnia olyan értéHIVATALOS TUDÓSÍTÁSOK. _ ?1 _