Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)
volta, a kitűnő belső munkaközösségi szervezet, kiállítások szép eredményű rendezése, a céltudatos belső munkásság, a múzeum anyagával és tevékenységével kapcsolatos előadások, a lelőhelyek éber szemmeltartása és eredményes föltárása, a székesfehérvári bazilika maradványainak fölkutatásában való részvétel, egyes tudományos értékű eredmények publikálása, külső kutatók támogatása, a nagyközönség érdekeinek szolgálata : mind olyan körülmény és teljesítmény, amely a legteljesebb ügyszeretetről, sokoldalú szaktudásról, lelkes odaadásról, a múzeum céljainak világos ismeretéről és buzgó szolgálatáról tanúskodik. Kérem a tekintetes Igazgatóságot, tolmácsolja elismerésemet és köszönetemet önzetlen munkatársainak is, akik annyi ügyszeretettel és szaktudásuk javával szolgálják Fejér vármegye és Székesfehérvár sz. kir. városnak az ő munkásságuk útján is egyre gyarapodó, fejlődő múzenmát, hogy az elmúlt negyedszázad verejtékes, de gazdag eredményei után új virágzás felé vezessék intézetüket javára a két áldozatkész törvényhatóság közönségének és az egyetemes magyar művelődésnek. Budapest, 1936 július 5. Tisztelettel Dr. Pasteiner Iván a közgyűjtemények országos főfelügyelője. A Muzeumegyesiilet szabadelőadásai. A jelen évvel indult meg a Muzeumegyesület szabadtanításának 26. évfolyama. E negyedszázad alatt a város kulturális felvilágosítása terén ezeké az előadásoké volt az oroszlánrész. Közönséget szereztek maguknak és e közönség hűségesen kitartott a mai napig is, sőt tovább fejlődött, ujabb barátokat híveket szerzett az egyesületnek. Az ezévi előadások száma hat volt. Az előadások sorrendjea következő volt : 1. November 10. A szahadtanítássorozatok II. negyedszázadának megnyitó előadása. 1 Gróf Széchenyi Viktor egyesületielnökbevezetője; 2. Jámbor: — 1 Szerenád-ból két tétel, a) Andante, b) Allegro. 3. Dr. Csitáry ó- Emil egyesületi alelnök előadása : Érdekességek városunk múltjából. 4. A) Qrieg: Bölcsődal. B) Szemlér : Kis magyar szvitt vonószenekarra (Itt először). 5. Marosi Arnold múzeumigazgató zárószava. A zeneszámokat előadta a Zenekedvelők Egyesületének vonószenekara Szemlér István zeneisk. igazgató vezényletével 2. November 17. Dr. Mohai Ádám, ciszt. r. gimnáziumi tanár : A légvédelem. Vetített képekkel. 3. November 24. Marosi Arnold múzeumigazgató : A székesfehérvári ásatások tanulságai. Vetitett képekkel. 4. December 1. Dr. Kotsis Iván, műegyetemi ny. r. tanár : A mai kor építőművészetéről. Vetitett képekkel. 5. December 8. Kiss Dezső, építőmérnök : Az esztergomi feltárások. Vetített képekkel. 6. December 15. Dr. Say Géza, tanügyi tanácsos : Mit kell tudni a művásárlónak. Közgyűlés. A lefolyt 1935 évi közgyűlést az egyesület 1936 május hó 28-án tartotta. Dr. Képes János ügyvezető alelnök elnöklete mellett. A tárgysorozat előtt az elnök indítványára az egyesület táviratilag fejezte ki jókivánatait elnökének gr. Széchenyi Viktornak a családjában végbemenő örömünnep alkalmával. Ezután Dormutil Árpád terjesztette be titkári jelentését, melyben az egyesület huszonötéves fennállásáról és a dísztagok választásáról emlékezett meg. Az egyesület első lustrumát a latin költő szavaival jellemezte : „Emléket állítottam, ércnél szilárdabbat, melyet sem idő, sem viszontagság nem fog elpusztítani." Vázolta az egyesület működését a Szt. István bazilika feltárása és a nagy király emlékének megörökítése tárgyában. A tagok változásával kapcsolatban néhai Mátrai Rudolf, Philipp István, Pfinn István és Pék János emlékének hódolt. Majd Marosi Arnold, múzeumigazgató mutatta be jelentését. Jelentésében kitéra múzeum külső és belső munkálatát ira, a munkatársak irodalmi működésére és az egyes gyűjtemények gya-