Székesfehérvári Szemle 6. évf. (1936)

Marosi Arnold. Megváltónak jelképe, közismert dolog. A delfin a pogány sír­emlékeken a meghalt lelkét jelképezte. Ugyanaz az értelme meg van kereszténységnél is. Máskor a Krisztusban való reménynek vagy a halat helyettesítve magának Krisztusnak jelképe. Mit jelentenek a kő egyéb állatai: a skorpió, a rák, a csiga, a nyolckarú polip, a keresztény szimbolikában oly szokatlanok, hogy erre feleletet adni egyenlőre nem tudunk. Mi volt az oszlopocska rendeltetése? Erre választ ad két hosszanti keskeny oldalának vályuszerű mélyedése. Két díszített lapja ugyanis arra utal, hogy olyan helyen állott, ahol mindakét diszítés látszott, miként például a kőkoriátok oszlopainál. Ez esetben a vályúszerű mélyedések az oszlopok közét kitöltő kő­lapok beeresztésére szolgáltak. A Krisztus-monogramm és jel­képes diszítményei alapján tehát a kő valamely őskeresztény templom kancellusa, a szentélyt elzáró korlátjának oszlopa le­hetett. Ez a templom pedig nem lehetett Székesfehérvárott, ahol nem létezett római telep, csak a közelfekvő tác-fövenypusztai római teleppel hozható kapcsolatba, ahol, akárcsak Dunapentelén, a IV. században már élénk keresztény élet lehetett és ahonnan, mint építőanyag került Fehérvárra. 1. A tác-fövenypusztai bazilikáról megjelent ismertetések: Marrosi Arnold: A tác-fövenypusztai ásatás, Székesfehérvári-Szemle, 1934, 53—71.1.— Dr. Horváth T.--Marosi A.: Jelentés az 1934 őszi tác-fövenypusztai ásatásról. U. o., 1935, 35—38. 1. — Marosi Arnold : Őskeresztény emlékeink és a fövény­pusztai bazilika. Katolikus szenmle 1935, 78—84. 1. — U. az: Volt-e Székes­fehérvárott római telep? Századok 1935, 266-269. 1. 2. A dunapentelei temetőkápolnát említik Oroszlán Zoltán : Arch. Ért. XXXIX (1920-1922), 95. oldal; Paulovics István: A dunapentelei római telep (Intentio) (Archeológia Hungarica II.) 20. oldal. 3. Paulovits István : Dionysosi menet (thiasas) magyarországi római emlékeken I Arch. Ért. XLVIII. (1955) 83. oldal, 65. kép 4. U. ott 77. oldal 62 és 63. kép. 5. Dr. Nagy Lajos : Az óbudai őskeresztény cella trichora a Raktár-ut­cában. Budapest, 1931, 31. oldal 21. kép. 6. Marosi Arnold : A székesfehérvári múzeum dunapentelei régiségei. Arch Ért. XXXVII (1917) 5. 1. — Iványi Dóra: A panuoniai mécsesek. 263. oldal Nr. 3692, LIV. t. 5. sz. ábra. 7. Marosi Arnold : Őskori és római adatok Fejér vármegyéből. Muz. és Könyvt. Ért. 1913, 196. 1. — Iványi Dóra : I. m. 299. oldal. Nr. 2484, LIX. t. 7. sz. ábra. Marosi Arnold. - 108 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom