Székesfehérvári Szemle 5. évf. (1935)

men Budapesten kiállítást rendezett. A kiállítás célja volt a Magyarországon szereplő steppe-népeknek, szkíták, jazygok, vandálok, germánok, hunok, avarok, honfoglaláskori magyarok legértékesebb, nagyobbára arany leleteinek bemutatása. A Magyar Történelmi Múzeum népvándorlási gyűjteménye ugyanis az anyag sokfélesége és gazdagsága tekintetében páratlanul áll De ugyané tárgykörből a vidéki muzeumoknak is vannak nagyjelentőségű leletei, melyek szintén kiállításra kerültek. Ebben a kiállításban a székesfehérvári múzeum három csoportban szerepelt, amit külön kell hangoztatnunk, mert a kiállítás Vezetőjében a szerkesztő sajnálatos feledékenysége miatt a kiállításban résztvevő gyűjtemények felsorolásából a szfvári muzekimaradt A hug-germán régiségek között egy Du-napenteléről származó hun korsó képviselte a muzeumot Az avar régiségek csoportjában ott volt az igari fejedelmi sírlelet arany övdiszítményeivel és kardjával kiegészítve a Magyar Történelmi Múzeum és Kecskeméti Múzeum hozzátartozó leleteivel. Honfoglaláskori régiségek közül a múzeum székesfehérvári kardjai voltak fent a kiállításon, mint elsőrendű értékek e nemű emlékeink között. A kiállításban szereplő egyéb fejérmegyei leletek : üsttöredék Dunapenteléről a hun korszakból (Arch. Ért. 1910, 32. I. — Arch. Hungarica II. 24. 1. 6. k, IX. 33.1. б. k) ; Szabadbattyánból származó hun-germán régiségek: két sima felületű fibula, levéldiszes csat, két üvegszerű gyöngy ; a Sárviz mellől származó arany paizskeret ; Dunapentele és Adony avar leletei ; a demkóhegyi honfoglaláskori kard, a verebi ősmagyar sírlelet. A lovasberényi kiállítás. A helyismeret fejlesztésére követendő példát adott az elmúlt nyár folyamán Lovasberény és Környéke Általános Ipartestülete, mikor ipari munka bemutató kiállítást rendezett és ennek keretében a mai kor kézműves iparának remekei mellett bemutatta visszamenőleg azt az ősi kultúrát is, melyet a község területén talált őskori és római emlékek képviselnek. A kiállítás e muzeális részéhez az anyagot Dr. Brunner István, körorvos szolgáltatta, mint fáradhatatlan és szakszerű kutatásainak eredményeit. A kiállítás rendezése is az ő érdeme. Ismeretlen székesfehérvári operaénekesnő. Harsányi Zsolt közli a Pesti Hírlapban (1935 jún. 28) : Liszt Ferenc 1822-ben dec. 1-én Bécsben hangversenyt rendezve a műsoron három név szerepelt : Franz Liszt, Hummel és Karoline Unger. Ezek mind magyarok voltak. Részletesebben utánanéztem a szép énekesnő kilétének — irja Harsányi — és kitűnt, hogy Székesfehérvárott született. A magyar lexikonok, szinészeti és zenei könyvek nemigen tudnak róla. Én a német szépirodalomban böngésztem utána, s ott meg is találtam >Gebóren 28. Okt. 1803. in Stuhlweissenburg, Ungarn«. Mint megállapítottam, remek megjelenésű, szép hölgynek mondották a kritikák Előbb Bécsben tanult, később Milanóba ment egy Ronconi nevű híres mesterhez tanulni és hamarosan az olasz operaszinpadok egyik legünnepeltebb énekesnője lett. Mikor csodagyermek honfitársának hangversenyén fellépett, tizenkilencéves volt. A fiu tizenegy. Hosszú évek multán találkoztak megint Olaszországban. Akkor a művésznőt már ugy hivták, hogy Carlotta Ungher. Firenzében volt primadonna. Itt találkozott megint Liszt Ferenccel. Liszt huszonhét éves volt s a világ bálványa. A hajdani leányka pedig harmincöt éves volt, érett szépségének legvirulóbb pompájában. A találkozásuk nem múlt el szerelem nélkül. Később az olasz színpadra származott fehérvári leány feleségül ment egy Sabatier nevű emberhez. Jómódú öregkort ért el, hetvennégy éves korában halt meg Firenze melletti villájában. Ennek a magyar nőnek külföldi életfolyása elég ismeretes. Egész kis kötetre valót tudunk róla. De gyermekévei ismeretlenek. Kívánatos volna, ha Székesfehérváron akadna valaki, aki ott utána böngészne. Igen értékes művésznő volt, a maga korában rendkívüli hírnevű. Jegyezzük fel, hogy őt is a magyar föld adta a világ közművelődésének. a