Székesfehérvári Szemle 5. évf. (1935)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK. Kiutazás Ercsibe. A székesfehérvári múzeumnak Ercsi lelőhellyel jelzett régészeti anyaga elég tekintélyes, nagy hiánya azonban hogy a Régészeti Egyesület hagyatékából származnak és lelőkörülményük ismeretlenek. Nagy volt tehát örömünk, mikor Kölber Henrik, cukorgyári igazgató felajánlotta segítségét a környéken való régészeti kutatásra. Szives meghívására 1935 április 16-án kiutazva első utunk háncsára vezetett, hogy a M. Nemzeti Múzeum által a múlt év őszén ott feltárt bronzkori urnatemető helyét térképünkbe bejegyezzük. A temető a református templommal szemközt fekvő házsor kerti földjein terül el, az ásatás Császár Gyula földjén történt. A hozzátartozó telep azon a magas partszélen lehetett, mely a község keleti részén a Duna egykori árterületét határolja és párkánya a mögötte elterülő fensiknak. Ugyanez alkalommal megtekintettük Iváncsa határában a múlt esztendőben Duna mentén feltárt római őrtorony helyét is, ahol a már kibontott falakat betemették. lváncsáról a cukorgyár birtokára, Göböljárás pusztára vezetett utunk, ahol megnéztük a jegyzeteink szerint a tiszti lakás kertjében található kőemléket. Alapos megvizsgálás után kitűnt, hogy a hengeralakú kő durván faragott lábazatával római mérföldkő töredéke Ezt igazolja nemcsak kidolgozása, hanem feliratos mezőjének megmaradt legalsó részének még kivehető betűi : A Q M (Aquincum Mille) Méretei: kerülete 164 cm., mag. 80 cm. (ebből a lábazat 30 cm.) — Régebbi feljegyzéseink szerint az uradalom baracskai tábláján fekvő két kőemléket illetőleg a gazdaságban már csak egy kőről tudtak. Ezt beszállították a cukorgyári igazgatóság kertjébe. Megtekintettük a Felső-Besnyő és Göböljárás között határkőként szereplő, régi faragványos követ is. A mindkét végén egyenesen levágott és egyenletesen vékonyodó, hengeres kő oszloprészlet lehetett. Hossza 125, legnagyobb átmérője 78 cm. A körön látható nagy, vésett lyukat a világháború idején orosz fogoly véste ki kincset keresve a kő belsejében. Délutáni programmunk a Bolondvár megtekintése volt, mely mint őskori földvár volt ismerős előttünk. Ez is tulajdonkép az iváncsai párkányzat északi folytatásában fekszik a Göböljárási-pusztáról észak-kelet felé kivezető út két oldalán ott, ahol az út a vasút vonalat átszeli. Ez az út a földvár területét két részre osztja: északi és déli félre. Ez utóbbinak déli végét mélyedés választja el a többi résztől. E levágott részén nagy szépen kivehető a vár széle alatt körben futó terrasz és a másutt is található cserépdarabok itt nagyobb számban fordulnak elő. Ásatásra ez látszik legalkalmasabb területnek. A Bolondvártól déli fekvő magas part neve Cukorhegy, ahol a Wimpfen-féle szőlőterületen rigolirozás közben urnákat találtak. Ez lehetett a bolondvári bronzkori telep temetője. Ugyané tájon állítólag egy bronztőrt is találtak, mely Albert János iváncsai lakos, gőböljárási arató birtokában volna. A lelet felkutatását és megszerzését a gőböljárási jószágfelügyelő volt szives magára vállalni. Ugyancsak neki köszönhetjük azt a készséges kalauzolást és útbaigazítást is, amivel kutatásunkat támogatta. Hallstatti lelet Magyaralmásról. Szabó János, magyaralmás! földmives 1935 május havában néhány edényt hozott be a múzeumba, melyeket Malom utca 55 sz. alatti házának^ udvarának planirozása közben talált' Az edények egy csoportban feküdtek. Jellegzetes anyaguk, alakjuk első tekintetre elárulta, hogy hallstatti lelet és tervbe vettük lelőhelyük teljes átkutatását abban a reményben, hátha valami telephely vagy temető rejlik körülöttük. A munkát május 22-én kezdtük meg és 25-én fejeztük be. Az eredmény azonban nem igazolta feltevésünket, amennyiben a 76 négyzetcentiméternyi területen, amely már részben forgatott is volt, csak szétszórt leletek kerültek elő, ezek is aránylag csekély számban és főleg apró edénytöredékek voltak. — 85 -