Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)

nyeiről és az azzal kapcsolatos láto­gatásokról tett jelentést. A feltárt le­letek műemléknek nyilváníttattak és immár állami védelmet élveznek; a további ásatások a Müeml. Orsz. Fel­ügyelősége gondjai mellett történnek, muzeumunk azoknál az ellenőrző sze­repét tölti be. Ásatások folytak ezen­kívül Iszkaszentgyörgyön, Sárosdon és Csákberényen is, ahol : római épület maradványai kerültek elő. A Muzeumeumegyesület őszi sza­badtanítás sorozatának bemuta­tása után Marosi Arnold indítványt terjesztett elő a Székesfehérváron tar­tott országgyűlések megörökítése ügyé­ben. Gyarapodás. A múzeum gyarapodását az aláb­biakban ismertetjük. Ajándék utján gyarapították gyűj­teményünket Knazovitzky Béla góti­kus homokkő faragványokkal Nádor­utcai házának falazatából (4 drb.) Ifjú Ferenc ig. tanító (Nagyláng) őskori kőeszközökkel (6 drb.) Dr. Szüts Antal (Tolna-Némedi) 3 drb. őskori tárggyal. Sőréd község Nero, Claud. Drusus Germanicus nagybronzával. Nagy László~'legy madárpreparatum­mal ; Wolf László egy pásztorfaragású bottal; Szfvár város 1 drb. középkori téglával a Szt. Anna kápolnából ; Pálfi vízvezeték szerelő egy mammut zápfog töredékkel Szivarról ; Joachim József e gy r égi csoroszlyavassal ; Balázs József (Tác) néprajzi eszközökkel (2) ; Andráskovics J. a föveny-táci római telepről származó római edényekkel (6 drb.) ; Neubart Ignác régi fehérvári viseletről származó ezüstgombokkal és csattal (8 drb.); Fejér István egy régi hangszerrel ; Szing Ignác (Mór) Trai­anus ezüst dinárjával ; Rákos Ignác bronzkori tárgyakkal a szedreskerti homokbányából (16) Pintér Zoltán 1 római mécsessel ; A Müeml. Orsz. Bizottsága a fövenyi római bazilika lelettárgyaival 250 drb.; Dr. Schwanner Jenő Adonyból százmazó római és ős­kori leletekkel (53 drb.) ; Miklós N. (Polgárdi) őskori baltatöredékkel ^özv. Say Károlyné Samassa érsek plakett­jével ; özv. Nagy Alfonzné Prohászka Ottokár emléktárgyakkal (3 drb.) Falvay István néprajzi tárgyakat (6 drb.) , , Horki András egy fehérvári török edénnyel ; Csernay Vilmos egy római > ' sríkőtöredékkel ; Héger József és Mé­száros Ferenc a Szfvár kisbasa-réti dűlő római leleteivel (11 drb.) Halász N. (Csákberény) különböző tárgyakkal (3 drb.); őskori leletekkel Tabajdról (3 drb.) ; újkori bélyeges téglákkal Szfvárról (6 drb.) ; Harmati István (Szabadbattyán) egy néprajzi dísztár­gyal; Vancsay László egy damaszk csövű vadászfegyverrel ; Merán Fülöp gróf (Zámoly) középkori sarló és sar­kantyúval Nemes Ferenc vasbéklókkal ; Dr. Schwanner Jenő Dunapentelei ró­mai emlékekkel (4 drb.) ; Mózes Áb­rahám (Miskolc) 1860-as szükségpén­zekkel ; Veres József római érmekkel (3 drb.); Bossányi István Aba Sámuel pénzével (Szfvár Attila-u. 23) ; Dr. Schwanner Jenő Iváncsáról kőkori, ró­mai és árpádkon edénytöredékekkel (116 drb.) Aluminiumérc bánya Rt (Gánt) kövületekkel és ásvány minták­kal (50 drb.); Perényi Sándor (Sárke­resztur) egy rablánccal és Nagysurány község régi tót feliratú pecsétlőj ével P. BatéJózsef (Sárkeresztúr) kelta-kori tár­gyakkal (6 drb.); Dr Balázs Tibor 1 drb velencei aranyforintossal és különböző dinárokkal (5 drb.). Letétként került muzeumunkba Székesfehérvár város részéről a Horthy Miklós-tér 19 sz. ház előtt csatornázás közben feltárt török időből származó falakból gótikus faragványok, török téglák, facölöp (összesen 16 drb.) Az alapfalak a budai külvárosból kivezető Budai-hidfőnek alapépítményei voltak ; a szfvári kommunista tanitó szövet- ., kezet pecsétlői 1919-ből (6 drb.) ; középkori és XVIII. sz. bélyeges tég­lák a Szt. Anna kápolnából és a Bás­tya-u. 3 sz házból (6 drb.) ; Az Orsz. Képzőművészeti főisk. (Bpest) Gizella királyné passaui síremlékének gipsz­másolata. Vétel utján beszereztünk néhány Fehérvár környéki madár preparátu­mot (5 drb. 18 P. értékben); a fövenyi római telepen feltárt őskeresztény ba­zilika területéről származó leleteket 506 drb.) a margittelepi vincellérház környéki leleteket (87 drb.) ; A velen­cei tó madárvilágának 9 egyedét (25 — 111 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom