Székesfehérvári Szemle 4. évf. (1934)

Juhász József. bearanyozták az őskoronázó várost, belül voltak a megerősített külváros összerombolt falain. Ekkor a janicsárok vérszomjas tömegének iszonyú ordítása mellett medördültek az ellenség ágyúi és a mindent elseprő áradat megrohanta a védőket. Ezalatt a szultán sátorában buzgón imádkozott a győzelemért és izgalmában »ragyogó szemeinek áldott könnyei fényes arcára peregtek.« A meglepett védőket a veszély komolysága kétszeres vitézségre bírja. Irtózatos öldökléssel folyik a küzdelem. Warkocs mindenütt ott van és lelket igyekszik önteni a csüggedőkbe, hogy a reménytelen csata sorsán változtasson. Hiába minden, kisded serege egyre fogy. Bár a rések előtt az ellenség holttesteiből halmokat emelt a védők vitézsége, még mindig tízszeres túlerővel álltak szemben. Tehát nem maradt más hátra, mint hogy a külvárost feladják és életüket mentsék, ha lehet. Sokan a környező mocsarak rejtett zugait keresték "fel, de hasztalan, mert a szultán gátak emelésével kiszárította a mocsarakat, így az ellenség itt is felkereshette és vagy levágta, vagy fogságba vetette őket. Warkocs az idegen lovagokkal és megmaradt néhány száz emberével a belső vár felé igyekezett, hogy azon belül tovább védekezzék. De amikor a kapu elé értek, azt zárva, a felvonóhidat pedig felhúzva találták. Kérésükre, hogy eresszék be őket, mert az ellenség elől menekülnek, a polgárok tagadó választ adtak. Később a fehérváriak eljárásuka] azzal mentegették, hogy ha Warkocsékat beengedik, ezek az ellenséget is magukkal hozták volna a várba. Valószínűbb azonban, hogy így akarták lerázni a várat tovább is védelmezni akaró vitézeket és ezzel csökkenteni vélték a Szultán haragját. Sőt ha a török historikusoknak hitelt adhatunk, még gúnyolódtak is: »Miért féltek a töröktől? hiszen a török nem félelmes. Menjetek, öljétek le mindnyáját.« Amikor a várkapitány és társai tudatára ébredtek menthetetlen helyzetüknek, felkészültek a végső küzdelemre, mert gyáván nem akarták adni életüket. Tehát Jézus-Máriát kiáltva, az ellenségre rohantak és hősiesen küzdöttek a túlerővel szemben, amely végül is elnyomta őket. Elestek mindnyájan a kapitánnyal együtt. Warkocs fejét a szultán később levágatta és nagy diadallal hordoztatta körül a városban.

48

) V. Az ostrom után. A várban maradt németek és olaszok ezután sem akarták megadni magukat, de a polgárság nagy része nem akarta a további ellenállást és alkudozni kezdett a törökkel. Harmadnapra tehát Szigety Tamás bíró, az 500 főre apadt őrség kapitánya és a *з) Az ostrom történetére I-. Komáromy A. : Werbőczy István és fia с értekezését a Századok 1910. évfolyamában és az ott felsorolt egykorú keresztény és török forrásokat. - 12 -