Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)
SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE 9 hoz ragadhatja a város vezetését, állandóan harcolva egy belső ellenséggel : az itt tanyázó, basáskodó katonai hatalom ellen. A hiteles névjegyzékekből, jegyzőkönyvekből és telekkönyvekből világosan kitűnik, hogy városunk nem volt olyan, azaz annyira német, mint azt a híre ma is tartja. Számra nézve kezdettől fogva a szegényebb, de szívós magyarság volt túlsúlyban. Az írni olvasni tudók száma egyenlő lehetett, mert volt magyar iskola is (hungarísche Schull und Teutsche Schull) a mai városháza közelében. A palotavárosi tobak-céh első (1694) jegyzökönyvét magyar nyelven kezdték és folytatták. Magyar tanító — ugylátszik még a török alatt is volt, mert már az első (1688) •sszeírás emlit egy Barag (Parrag) András nevű „oskolamester"-t. Károly J. (1. 287. o.) azt írja : „A jövevényekből alakíttatott a visszafoglalás első éveiben a katonai adminístratió után a városi hatóság s az anyakönyvek mondják, hogy a senátorok (tanácsosok) üveges, ács, pék és egyéb iparosokból kerültek ki". Igen, így volt, mert úgy volt ez másutt is — századok óta. Nemcsak a szomszédos német földön, hanem hazánkban is ; és pedig nemcsak a német szigeteken (Burgenland, Szepesség, Erdély), hanem* akárhány, ma már színmagyar városokban. Hazánkban a németség mindenkor számottevő elem volt. A céhrendszer német eredetű. Az ipari és kereskedelmi városokban a, céhek parancsoltak. Kiváltságaik alapján ők látták el a város ügyeit. Ok teremtették meg 'a közjót és annak biztonságát, ők dolgoztak, gyűjtöttek s amikor kellett, ők vitézkedtek a bástyákon. Történeti tény, hogy századok folyamán hazánknak majd minden nagyobb városában voltak német vendégek, kik régi jogaikkal, kiváltságaikkal a közélet mozgató elemei voltak a legújabb időkig. Nemcsak olyan városok, mint Pest, mely már a tatárjárás előtt is híres, nevezetes német város volt, vagy pedig Szombathely, Kőszeg, Sopron, Pozsony, Győr, hanem Szeged, Kolozsvár, sőt Debrecen is dicsekedhetett tekintélyes számú némettel. Mit is mond Hunfalvy Pál kiváló tudósunk „Magyarország Ethnographiája" című művében ? „Alig van város széles Magyarországon, mellyet egészben vagy legalább részben németek nem laktak volna. Például a szegedi „vendégek"nek (hospites de Zegedino), IV. Béla 1247-ben tesz adományt; s I. Lajos 1360-ban a debreceni polgárokat, vendégeket és kereskedőket jutalmazta meg I. Károly iránt mutatott hűségükért, szabad királyivá tevén városukat... A jelesebb városok mind királyiakká lőnek ; a hol olyanokat találunk, ott német lakosság uralkodott vala" (1360.). így lehetett ez a mi városunkban is s ez az állapot a török dúlás után csak folytatódott. .Nem hihetjük, hogy ide a „hazájában boldogulni nem tudó" szegénység, vagy éppenségel kalandorok telepedtek volna. A történelem igazolja, hogy a kivándorlók, új hazát keresők között van kalandor-söpredék is, de javarésze éber eszű, vállalkozó, bátor és erős akaratú. Errre a legszebb példa Amerika. Ilyen s talán valamellyes vagyonnal is rendelkező, józan, dolgos s mindenesetre képzett iparos és kereskedő vonult ebbe a kihalt városba, hol szorgalmával, ügyességével, — korának szigorú erkölcsi alapjain állva — becsületes úton — módon szerezte vagyonát, tekintélyét. A német példa jó hatással volt a török iga alatt elhervadt magyarságra is. A városnak nagyszámú magyar lakossága a külvárosba szorul s általában véve szegénynek mondható, mert mire az egyszerű, de józan és dolgos palota- vagy rácvárosi polgár emberhez méltó hajlékot szerez, addig sok belvárosi iparos, kereskedő a lebontott régi polgári ház helyére már valóságos palotát építtet magának s a külvárosokban ís vásárol kertet, háztelket. Ennek ma is beszélő tanúi a régi belvárosi házak s a velük egykorú külvárosi sárvityilók. A XVIII. század második felében a Szőgyény-Marich-utcában ma is létező (Mansardtetős) ház és a mellette állók is Schlosser Ádám tímár mester épületei. A mai belvárosi plébánia s a mellette álló címeres nagy épület nemes Hiemer Mihály mészáros mester szerzeménye, a plébánia tőszomszédságában levő díszes épület — (nem Fontház ! hanem) Pfund Mátyás kereskedő háza volt. Azt hiszem, ez a három példa is elég arra, hogy városunkban is elsősorban a németség volt arra hivatott, ho£y — szépen megférve a nagyobbszámú magyarsággal — a város ügyeit vezesse s a szép számú s előkelő megyei tisztviselőknek a jóindulatát, barátságát megszerezze. Még a visszafoglalás első (1688) évében készült kissé pongyola, szűkszavú s itt-ott alig olvasható jegyzék : „Regestum Generale Civitatis Albae Regalis" szerint a Belvárosban, azaz a Várban 263 számozott ház volt. A külső várban (külvárosokban) mindössze 60 kisebb ház, pince és kert. A török időben a földmívelő és iparos magyarság jobbadán a külső várban (Sziget-, Racés Palotavárosba meg az u. n. Ingoványban) lakott ; s úgy látszik, hogy már a török alatt volt kölön magyar bírája s talán iskolája is, mert már ebben a legrégibb jegyzékben találkozunk Töttösy városbíró (Iudex, Stadtrichter) és a már emiitett tanító Barag András (oskolamester) nevével s az iskola helyének jelzésével. E szerint a város bíráinak (Károly J. művében) közölt névsora nem (1689) Teísz Keresztéllyel, hanem már 1688-ban a nyilván magyar Töttösy Lászlóval kezdődik. A mai Felsőváros ezután kezdett csak kialakulni. Lakosai magyarok, németek és kizárólag földművesek, kik jóidéig küzdenek a szegénységgel. Elmúlik majd 40 esztendő mire néhány iparos közéjük merészkedik, mert a magyar ipa-