Székesfehérvári Szemle 3. évf. (1933)

SZÉKESFEHÉRVÁRI SZEMLE 27 fejszékkel, emelőrudakkal, csákányokkal, kalapácsokkal, kapákkal, edényekkel, vedrekkel, létrákkal és efféle alkalmas eszközökkel kötelesek ott megjelenni és oltsák a tüzet és fáradságuk meg lesz jutalmazva. De tartoznak a tűzhöz vonulni a munkások, favágók és napszámosok is, szintén vízzel, csákányokkal, létrákkal és hasonló eszközökkel. Ha a fent emiitettek nem tudnának elegendő vizet hordani, akkor azok, akiknek kocsijuk, lovuk van, tartoznak megjelenni a tűznél tűzoltó eszközeikkel együtt és vizet kell hordaniok az ingoványról ; aki az első lajt vizet hozza a tűzhöz, az kap egy frt-ot, aki a másodikat az fél forintot, a többiek pedig ahányszor egy lajt vizet hoznak, annyiszor kapnak öt garast. Az összetört vagy elveszett edényekért, kádakért, amelyek a tűzoltás alkalmával mennek veszendőbe, jutalom és kártérítés jár. Minden házigazda köteles éjjel kitört tüz alkalmával lámpást akasztani a házára, főképen a sarokházak tulajdonosai, valamint vizet is tartani háza előtt és a háza tetejére eső szikrákat azonnal eloltani. Minden tűznél jelen kell lenni a tanács egyik tagjának, akinek minden rendelkezést meg kell tennie arra nézve, hogy a tűz elnyomására semmit se mulasszanak el és mindennemű távolabbi kártétel megakadályoztassák ; azonban a tűzoltás körül akaratoskodók, késlekedők és az oltást hátráltatók szigorúan megbüntettetnek. Az, aki valakit a tűznél elkövetett lopásért, vagy elidegenítésért feljelent, vagy lefog, három frt. jutalmat kap. Az említett jutalmakat és egyéb kiadásokat a város viseli, de emellett tüzetes vizsgálat folytattassék le a tűz keletkezésének kiderítésére vonatkozólag, hogy kinek a hanyagságából tört ki az, hogy ne csak az ebből származó károk téríttessenek meg, hanem azért is, hogy egyik—másik az okozott károkért meg is büntettessék. Pozsony városának tűzi szabályzata két évvel későbbi keletű és terjedelmesebb ugyan a székesfehérvárinál, de vitánkivüli, hogy közös forrásból eredt a mienkével. Nem lehetetlen, hogy a pozsonyi szabályzatot is ugyanaz a „Delegirte Kaiserliche — und Königliche Cameral Commission" készítette el, mint a fehérvárit, mert erro vall a rendelkezéseknek részben azonossága, részben pedig hasonlósága. Jellemző, hogy a mi szabályzatunkba is becsúszott a „Bürgermeister" szó, holott csak 1787-ben lehetne először említést tenni fehérvári polgármesterről, Pozsony városának azonban 1729-ben, vagyis „Feuer Ordnung"juk megalkotásának évében már volt polgármestere. Érdekes a mi tűzi szabályzatunknak az a rendelkezése is, hogy a városház tornyából kell jelezni a tüzet harangkongatással, holott a székesfehérvári városházának haranggal felszerelt tornyáról sohasem hallottunk, viszont a pozsonyi városházának ma is meglévő tornyából ez lehetséges volt. Ebből következtethető, hogy a mi szabályzatunk az udvari kamara hivatalában készülhetett és a szabályzat megalkotására hivatott bizottság tagjai sohasem voltak Székesfehérváron, ezért nem tudhatták, hogy nálunk városházi torony híján — ösi szokás szerint — a templomok tornyából jelzik a tűzeseteket. A céhek, illetve azok tagjaínak tűzoltási kötelezettségére vonatkozó utasítások szintén előfordulnak a pozsonyi tűzi szabályzatban, de megtaláljuk ott az oltásban fáradozók jutalmazását is. A fehérvári magisztrátus azonban nem elégedett meg ennek a szabályzatnak puszta életbeléptetésével, hanem minden erejével igyekezett előmozdítani a városnak tűzbiztonságát. 1768-ban pl. megparancsolja a házigazdáknak a kutak építését, mert az ingovány — ugy látszik — már nem szolgáltatott elégséges vizet az oltáshoz ; 1775-ben az egyik bognármertert eltiltják attól, hogy padlásán forgácsot tartson. Maga a helytartótanács is nem egy ízben küld a magisztrátusnak szigorú parancsokat a tűzvész elleni védekezésre. 1772-ben pl. hivatkozva az általa 1769-ben kiadott „Ordinatío"-ra, inti a hatóságot és a lakosságot, hogy kerüljék a faházak építését ; arra is figyelmeztet, hogy Ő felsége azt parancsolja, hogy a tűzkárosultakat is segítse a város, amiért is fel kell állítani a tűzi pénztárt — „cassa incendialis". Hivatalos adatokból győződhetünk meg arról, hogy a helytartótanács leirata szerint Székesfehérváron tényleg felállították a tűzkárosultak pénztárát, amelyet végrendeleti hagyományokból (Legata), az ujonan felvett városi polgárok adományaiból és az adás-vételnél minden forint után számítandó egy dénár illetékszerű járandóságból, valamint a tűzi szabályzat rendelkezéseinek áthágóí büntetés pénzeiből alapított meg a belső tanács. Tartozunk az igazságnak annak a megállapításával, hogy a székesfehérvári városi hatóság minden királyi és helytartótanácsi parancs nélkül, önként segélyezte a tűzkárosultakat, már a hódoltság utáni évektől kezdődőleg. A fakémények lebontására vonatkozólag több ízben ad ki parancsot a belső tanács : még attól sem riad vissza, hogy házuk lebontásának fenyegetésével hasson az engedetlen polgárokra, lakókra, vagy zsellérekre. A tűzoltáshoz szükséges vízhordó lajtok elhelyezésére mind a budai városban, mind a rácvárosban félszereket épített 1736-ban a hatóság; még emlékezhetünk a mai Gőbel-téren álló rozoga félszerre, amelyben lajtokat tartottak és amelyet a múlt század végén romboltak le ; ez valószínűleg azonos a fenti évben emelt félszerrel. 1774-ben már újabb városi tűzoltási szabályzatnak jóváhagyásáról olvasunk, amely azonban nem maradt reánk ; két év múlva a helytartótanács összeíratja a magisztrátussal a városi tűzoltó szereket és az azokról készített kimutatásnak felterjesztését is meghagyja. Ebből kétségtelen, hogy Székesfehérvárnak már akkor voltak tűzifecskendői, sőt ezekről más adatok is maradtak reánk. Tudjuk azt is, hogy a fecskendőket és a vizeslajtokat a mai helyen levő városmajor-