Székesfehérvári Szemle 1. évf. (1931)
16 MÜZEUMI ÉRTESÍTŐ falának alapzata, honnan Havranek Jenő emeltette ki és adományozta a múzeumnak. Elképzelhető, mi mindenen ment keresztül ez a pompás kődarab, míg az őskoronázó templomból oda a kerítés alapzatába jutott ! Igazán, csak a szerencsés véletlen, hogy nem ment egészen tönkre és megrongálódása mellett is egyik ékessége múzeumunknak. A felette majdnem kocka alakú kő (2986) lombozattal körülvett görögös keresztjével kelt figyelmet. Ugyancsak viszontagságos sorsa volt az ajtosarokban álló kőnek is (7053), mely szintén egyik kiválósága gyűjteményünknek, díszítésének hármas motívumaival. Ledomborított élét szívalakú medaillinokban pálmalevelek díszítik, ennek mentén egyik oldalon szintén medaillonos kép van, de csak egy pálmalevéllel, míg a másik oldalon a félpálmettás leveleket zegzugosán futó, üveggyöngyös ivszelvény-szalagok választják el egymástól. A kő a Kempelen-tér 1. számú házában a kut kifolyó csöve alatt állt, reáhelyezték a vízhordó edényeket. Ribiczey ezredes hívta rá föl figyelmünket és Aujedszky Irén szívességéből jutott múzeumunkba, Az eddig leírt kövek mind románstilusú kövek, koruk a XI— XIII. századig terjed. A többiek már gótikus jellegűek és a bazilikának Károly Róbert, Nagy Lajos és Mátyás korában történt átépítéseiből származnak. Érdekes megfigyelni hatalmas méreteiket. Különösen kiválik az a sarokba állított vállkő, melyből joggal következtethetünk a bazilika mennyezetét alkotó hatalmas bordázatra. Velük egykorú, még pedig a Hunyadiak korából az ugyanitt látható vörösmárvány sírkőtöredék is (5865). Lelőhelye a Nádor-utca Várkapu-utca előtti útteste, tehát az egykori budai kapu környéke. Viselettörténeti szempontból is érdekes darab, Részletesen kifaragott öve sok megfigyelni való tanulságot rejt magában. Áz ugyanitt kiállított három tölgyfatörzs egyike : a négyszögű és mindkét végén levágott, a püspökkút földmunkálatai alkalmával került elő 4 méter mélységből. Részlete annak a gerendázatnak, mely a homokos alaptalajra az itt állott bazilikatoronynak sülyedését volt hivatva megakadályozni. A másik kettő a várcölöpépítményből való. A hengereset a Jókai-utca 18. sz, ház kertjében, a másikat, mely négy oldalú, hegyezett és csúcsával felfelé állítva mint várvédő tüske is szerepelhetett, a Palotai-utcának a Nagy Sándorutcától kifelé vezető szakaszán vettük ki az egykor mocsaras altalajból. Átmenve a lépcsőház másik oldalára nagyobbára gótikus faragványokat látunk. De itt is van néhány közelebbi megtekintésre érdemes kő. Az oszlop tetején levő (2151) állatalakjával feltűnő, az alatta levő pálmaleveles oszlopfő (1228) a Deák-féle üzlet építése alkalmából került elő a földből, az ez alatti madaras követ (6772) pedig a Malom-u. 53. sz. ház kapuoszlopából bontottuk ki. A felső polcon felállított oszloptöredékek mind egyforma diszítésüek. Rokonok a gesztenyeleveles faragván y okkal, de rajtuk bogyós dísz is látható. Az állványon látható szőlőfürtös oszloprészietet (716) azonban már más levelek díszítik. A többi között különösen szép egy fonatos szalaggal díszített lapos kő (2141). A vörös márványlap gótikus ívbe rakott mozaik köveivel (716) kelt figyelmet. Igénytelensége mellett is nagyon becses egy kisebb töredék (1232), melyet háromágú levéldísz takar. Ez a díszítési motívum ugyanis azonos az ősmagyar tarsolylemezeken látható diszítményekkel és bizonysága annak, hogy az Árpádkori magyar müépítés nem volt puszta utánzása a külföldnek, hanem sajátos, faji motívumokkal is dolgozott. Áz ugyanitt látható téglák a középkori téglaépítésnek szép példái, míg a csövek a Jókai-utca 2. sz. ház helyén állott török fürdő vizvezető csövei közül maradtak reánk. HE EHE EHE EH A Nemzeti Múzeum dunapentelei ásatása. Tudvalevő, hogy Fejér megye legnagyobb római telepe a Dunapentele helyén állt Intercisa volt. A község határa, különösen az öreghegyi és táborszállási szőlők valóságos bányái voltak a római régiségeknek, míg ki nem bányászták őket. Valamikor mindenki ásathatott ott, akinek pénze és kedve volt hozzá, amit a régészkedéssel üzérkedők szívesen fel is használtak. Egy évtizede azonban a M. Nemzeti Múzeum tartotta fenn magának a kutatás jogát, hogy a még fel nem dúlt területek leletei rendszeres ásatások útján mentessenek meg a magyar tudományosság számára. Az idei ásatás célja a római castrum alapépítményeinek feltárása volt. A munkálatok Paulovits István dr. vezetése mellett július havában folytak le értékes eredményekkel, melyeknek magunk is szemtanúi voltunk. A dunapentelei római tábor a község és Duna között emelkedő Öreghegy tetején volt. Helyét a tábor szélének megfelelően ma is kivehető, szegélyszerű emelkedés jelzi, melyet az egykori sáncárkok mentén teknőszerü mélyedés vesz körül. A munkálatokat a tábort körülvevő sáncművek feltárásával kezdték meg. Kiderült, hogy a tábort két sáncmű védelmezte. Egy belső régebbi, a Kr. u. második században készült cölöperőditmény. A cölöpök helye a kutató árkok mentén még ma is tisztán kivehető. Ez elé a sánc elé később, talán Konstantin korában, erős kőfalat építettek, amelynek ma már azonban csak helye van meg, mert köveit kiszedték és felhasználták. Nyoma azonban mindenütt feltalálható, amit a kiszedett fal helyét betöltő törmelék és föld jelez. Egy-két ponton még falmaradványok
