Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

pies omamentális díszítőelemeket keresett. Követői közül Thoroczkay Wigand Ede és Kós Károly például már falusi építészeti formákból, elsősorban erdélyi templomok, régi udvarházak arányaiból, toronysisakjaiból merített ihletet. Kós Károly a „korszerű építészet magyar stílusváltozatát a magyar építőhagyományok alapján és a magyar nép építőformáló gyakorlata" szellemében igyekezett alakítani. Tevékenységében az angol Ruskin és Morris, a finn Saarinen példáját követte, hangoztatva, hogy a „mi népünk építészete is magán hordja azokat a jegyeket, amelyek stíluskorok szerint is, és a lokális sajátosságok szerint is kijelölik helyét Közép-Európa kultúrájában". A magyar építőművészetben felhasználható paraszti építőhagyományok tudatos felmérésére 1906-ban indult falukutatás, amely Magyar Parasztház címmel vaskos köteteket eredményezett, és útnak indította a Ház című folyóiratot is. Ehhez a mentőakcióihoz csatlakozott Malonyay Dezső vállalkozása, aki Kriza „Vadrózsáinak" mintájára a népi díszítőművészet virágait kívánta csokorba gyűjteni. Köteteiben megszólaltatta a paraszti alkotókat is, feljegyezve a falusi ács és fúró-faragó ember büszke szavait is: „Nincs a házban semmi, amit ne magam csináltam vón". Malonyay neves szakemberekből toborzott segítőtársai között találjuk pl. Medgyaszay István építészt, a székelyföldi kötet alapos műgondról tanúskodó összeállítóját. Ezek a kiváló építészek is csak egy-egy sávot vizsgáltak a népi építészet széles színképéből — mindenesetre érdemük, hogy ezekre a sávokra ráirányították a figyelmet. Az utánuk következő építésznemzedékek számára, hátuk mögött egy újabb kor építőiművészével, így még bőven maradt felfedezni, kutatni váló. A két világiháború közti építészgeneráció így tárta fel az egyszerű épületek nemes arányait, a korábban abszolutizált díszítés mellett a sima meszelt, vagy kőből rakott fal, a „sárral, tapasztassál vastagra hizlalt" tornácoszlopok szépségét, és tette közzé fotóalbumokban. Jó néhány évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az építészet és a néprajz kutatásai találkozzanak, és szempontjaikat összehangolják a népi építkezés hagyományaiinak megmentésében. Legtöbbet közös nagy vállalkozásukkal, a népi építmények szabadtéri néprajzi múzeumba való gyűjtésével tehetnek. Ez a fél évszázadot késő vállalkozás a legékesebb