Népi építkezés – A Magyar Népművészet Évszázadai III. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1972)

Az építészeti stíluselemek nem tapadtak meg a paraszx­házak homlokzatán, hanem megjelentek azok belsejében, a bútorokon is. A különböző stílusjegyek ilyen alkalmazásának kezdete Európa-szerte arra az időre tehető vissza, amikor az épület- és műbútorasztalosság még ne>m távolodott el egy­mástól, és az asztalos természetszerűleg felhasználta az épü­letek díszítőeleiméit akkor is, ha éppen egy ládán dolgozott. Nálunk a XVIII. századtól egyre jobban figyelemmel kísérhető természetesein már jóval korábbról kimutatható pa­raszti asztalosság gyakorlatában is találkozunk ezzel a díszí­tési móddal. Különösen a tékák, székek, padok, ládák ar­chitekturális megfogalmazása tükrözi a díszítőelemek érke­zésének irányát, amelyeken a festett virágornamentika, a fa­ragott vagy vésett, sajátos helyi ízlésből kibontakozott min­takines az építészetből kölcsönzött formák közé illeszkedik •be. Az ilyen bútorok iránt legnagyobb keresletet jelző gaz­dag alföldi mezővárosokban virágoztak ki a XVIII. század •második, a XIX. század első felében a paraszti asztalos köz­pontok, köztük a kiállított bútoraink többségével kiemelt hódmezővásárhelyi központ is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom