Képek és szobrok – A Magyar Népművészet Évszázadai II. – Szent István Király Múzeum közleményei: D sorozat (1970)

való törekvésnek ezek az eszközei jól illeszthetők bele az ellenreformáció barokk programjába. A katolikus egyház ugyanis tudatosan törekedett a néphit keresztényesítésére. A cél érdekében hatásosnak látszott a szenvedő Krisztus kultuszának terjesztése, melyeket ún. „bűnbánati missziók" végeztek. Leírásokból tudjuk, hogy ezen missziós körmeneteken a szenvedő Megváltó lehetőleg minél megrendítőbb ábrázolásait vagy jelképeit is körülhordozták.

14 Talán ilyen alkalomra, élőképszerű bemutatásra készült ez a szobor is. — Ugyanezen korszak gondolatvilágának dokumentumai a felöltöztetett Mária-szobrok is. — Hogy faragványaink funkciójának sokféleségét érzékeltessük, még egy felvidéki szobrocskára hívjuk fel a figyelmet. A Bélabányáról (Banská Belá) származó kis aranyozott Mária-alak talpazatán vaspánt fut keresztül, melyen lyuk van csavarok számára. A szobrocskát tehát valamire rá lehetett erősíteni. A tárgy a helyi plébános ajándékaként került a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. Templomi használatbajn pedig Divald Kornél is látott hasonló tárgyakat, melyeket a gyászszertartások koporsóira erősítettek fel. A Besztercebányai Múzeumban ki is állított egy ilyen faragványt.

15 — A sokféle rendű és rangú plasztikai emlék láttán nyilvánvaló, hogy nem mindegyikük hivatásos művész alkotása, még ha művészi kvalitásokról a legprimitívebbek esetében is beszélhetünk. A tárgyak sokfélesége mögött az alkotók sokszor nagyon különböző szociológiai meghatározottsága rejlik. A két szélső pólust a „nagy stílus" belső esztétikai feszültségekkel telített alkotásai és a népi faragók alkalmi munkái alkotják. Anélkül, hogy a stílus, kvalitás és szociológiai karakter elemzésében elmélyülnénk, meg kell állapítanunk, hogy a műveknek fentemlített rétegezcdését nem lehet leírni sem a hagyományos stíluskategóriákkal, sem pusztán kvalitásváltozással. A „magas művészeti" alkotásoktól eltávolodva egyre inkább sajátos belső struktúrával kerülünk szembe, melyre még akkor sem vihetjük át az előkép kategóriáit, ha a minta használata bizonyított. — Az előkép földerítését és a velük való összevetést ugyanakkor számtalan tény indokolja. Többek között az átvétel alkotó mozzanatait is csak így ragadhatjuk meg. A történeti stílusokhoz legközelebb álló csoportot — úgyszólván csak kvalitás-különbségük miatt — provinciálisnak szokták nevezni. Alkotóik általában kisvárosi mestereik, akiknek munkái a 18. században a korstílust, a barokkot még egyértelműen vissza tudták adni. Legjellegzetesebb emlékeit