Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)
Zenetörténet. Kultúra és zene: városok, templomok és kastélyok zenéje Magyarországon. A székesfehérvári Városházán és a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban 2016. szeptember 22 - 23án megrendezett tudományos konferencia tanulmányai - Demeter Zsófia: "Hébe-korba adtunk egy-egy operácskát" (Déryné emlékezéseiből) Operatársulat létrehozásának kísérlete a székesfehérvári Nemzeti Játékszíni Társulatnál
Demeter Zsófia: „Hébe-korba adtunk egy-egy operácskát’ (Déryné emlékezéseiből) Kései siker Sem Déryné, sem Kolozsváry Pál nem érte el tehát 1818 és 1824 között a célját: nem jött létre Fehérváron az énekes színház. Ez az oka Déryné távozásának: az 1822 telén megszervezett kolozsvári operatársulathoz szerződött.'76 A kassai társulat válsága miatt a prózai részleg Dérynével utóbb Pest-Budán maradt, a zenés részleget viszont Komlóssi bérelte ki, és az 1831-ben megnyitott balatonfüredi színházat és a dunántúli játszóhelyeket célozta meg.17 Székesfehérvárott a Honmüvész 1837-es tudósítása szerint a zenés színház tulajdonképpen úgy valósult meg, hogy a Füreden vendégeskedő kassaiak és a Székesfehérváron játszó pestiek jeles operistái jeles előadásokat produkáltak közösen. 1837-ben például Rossini Sevillai borbély és Tankréd című operáit adták elő. így ír erről Déryné: „a két társaság megegye^kedett, hogy együtt működnek, mely szerint úgy rendelik be a dolgot, hogy egy réssy, aga^ ha a% opera Füredre megyen, a dráma Fehérvárt játsszék, viszont ha a dráma megyen Füredre, a% opera Fehérváron működik. így fólváltakogya együtt maradtunk egés% addig, míg a stfinhá^ Festen elkészült annyira, hogy már majd nemsokára játszani lehetett benne.”m Dérynét ma legjobban emlékirataiból ismerhetjük: pontos, szenvelgés nélküli, hiteles és nagyon tanulságos írás, életének utolsó három évében, teljes visszavonultságában írta. Talán nem is azért, hogy ne feledjék el alakját. Ennek a kornak embere már nem feledhette el Dérynét, mert már nem is ismerhette. A szabadságharc előtt visszavonult 54 évesen, 1872-ben halt meg. Déryné forrásértékű Emlékiratai világítanak tehát rá egy érdekes tényre. Kolozsváry uram válságkezelési stratégiája életében ugyan nem ért el sikert, hosszabb távon azonban minden elképzelése megvalósult. A dunántúli színikerület összefogásával operákat is játszottak Fehérváron, 1837-re felépült Pesten közadakozásból „országos pártolással’ a régen tervezett színházépület, amelyet 1840-től valóban Nemzeti Színháznak neveztek. Addigra azonban javában zajlott az énekes (ez volt az „operaháború”), és a prózai játékstílus átalakulása, azaz a romantika színpadi forradalma.176 * 178 179 Az operaháború ismert és a korszakban jellemző kifejezése, ami szorosabb értelemben a régi és az új operajátszás közönség előtti mérkőzése volt, gyakran elfedi azt a tényt, hogy ez a forradalmi átalakulás a frissen szerveződő Nemzeti Színház magyar prózai, drámai hivatása és a korszakban igazán közönségvonzó olasz nagyoperai divat vetélkedése volt, s emellett persze a próza-játszás régi és új módozatai is mérkőztek egymással.180 Tehát, ahogyan lenni szokott, egyszerre volt módszertani-szakmai és nemzedéki kérdés. Az operaháború frontján a közönségnyertes üdvöskék ekkor már a Fehérvár kapcsán emlegetett hírességek fiatalabb társai, tanítványai, pl. Schodelné Klein Rozália (1811-1854) és Laborfalvi Róza (1817—1886) lettek. Jellemző, hogy prózai vonatkozásban Laborfalvi Komlóssi Ferenc társulatában már Fehérváron átvette Kántorné szerepeit, és ezért fölnevelő közönségének a fehérvárit tekintette, így az állandó színház megnyitásakor 1874-ben a nyitó előadás főszereplője volt. Az énekes játék frontján az összecsapás Dérynére várt.181 Az 1837-es pesti Norma (Bellini operája) bemutató címszereplőjeként az első napon (október 28.) Déryné, a másodikon (október 30.) pedig még vendégként Schodelné lépett fel, s a kritika és a közönség is az utóbbi javára döntött.182 183 Tallián Tibor egyenesen így fogalmaz: „Schodelnéfellépte egy csapásra tűrhetetlenül avíttnak tüntettefel a régi magyar daljátéki előadói stílusf\m Déryné felfigyelt Klein Rozáliára, a későbbi Schodelnére már kislányként, az énekes pályán való előre haladását természetesnek tartotta. Meg kell jegyezni azt is, hogy a megbecsülés kölcsönös volt a régi és az új primadonna között.184 Ezzel azonban a régi, énekesjátéki iskola teret vesztett az újjal, a nagyoperaival szemben, a prózában pedig a síró-éneklő stílus vesztett talajt, hiszen már nem volt alkalmas a szenvedélyek sokrétű ábrázolására. Toldy Ferenc mindezt az Atheneum 1937. november 9-i számában Déryné térvesztése kapcsán így fogalmazta meg: ,fNormáhov^ más iskola kell, mint a daljátéki, mely a% övé volt...” IV. Epilógus Igen érdekes epilógusa lett ennek a történetnek. Az 1813-as előadások hatására már láttuk, hogy újabb színművek, magyarítások és fordítások születtek. Talán nem érdektelen azt is említeni, hogy az énekes színház kísérlete is ihletet adott, s éppen a fehérváriak „házi szerzője” darabjánál. Kissé megkésve. 1825-ben már a megyei igazgatás megszűnt, ekkor Arnold György szabadkai karnagy ajánlkozott arra, hogy operát ír Kisfaludy Károly Kemény Simon című műve alapján. (Ugyanaz a zeneszerző, aki a Szentjóby Szabó-darabot, a Mátyás királyt is megzenésítette.) Az opera elkészült, Szabadkán éppen ezzel nyitották meg 1826-ban a színháztermet185 és a komolyabb zenés apparátussal rendelkező társulatok műsorukra is tűzték. 176 KERÉNYI 1979,124. '77 SZÉKELY 1990,176. 178 DÉRYNÉ 1955, II. 215. 179 SZÉKELY 1990,185; KERÉNYI 1996, 39-43. 180 SZÉKELY 1990, 266-283; TALLIÁN 2015, 23. 181 BAYER 1944,57-61. 182 BAJZA 1837, 704; 1839; TALLIÁN 2015, 23-24, 32-33. 183 TALLIÁN 2015,32. 184 TALLIÁN 2009, 937-945; 2015,33,118-120. 185 SZÉKELY 1990,196. 61
