Szőllősy Csila et al. (szerk.): Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis - Szent István Király Múzeum közleményei. C. sorozat 46. (Székesfehérvár, 2018)

Tanulmányok/közlemények - Pokrovenszki Krisztián: A Szent István Király Múzeum régészeti kutatásai Fejér megyében 2018

A Szent István Király Múzeum régészeti kutatásai Fejér megyében. 2018 Székesfehévár, Bástya utca IS. tervásatás 2018 tavaszán végeztünk tervásatást a múzeum szoborkertjében, a Bástya utca 15. szám alatt. A korábbi kutatások alapján a terüle­ten három, közel E-D-i irányú falszakasz húzódik, melyek kisebb részletei a szomszédos építkezések során kerültek feltárásra. Ezek közül idén a telek közepe táján húzódó falat sikerült azonosíta­nunk: E-D-i irányú, 300 cm széles, közel 150 cm magasságban megmaradt, kisebb-nagyobb törtkövekből rakott fal, helyenként egy-egy téglával. A falhoz nyugat felől egy K-Ny-i irányú, eddig ismereden falrészlet csadakozik, mely hasonló építési technikával készült. A faltetőtől kb. 30—50 cm mélyen jelentkezett a talajvíz, illetve az a sötét, mocsaras réteg, melybe Fehérvár nagy részén a várost övező falakat — sokszor gerendákra, cölöpökre — alapozták. A falak alját közvedenül az ezen réteg alatt lévő sárga, homokos talajra fektették, melyen nem találtuk nyomát faalapozásnak. Feltehetően egykorú a két fal. Mindkettő teteje egyenesre visszabontott, közvedenül felette is kevert, újkori leletanyagot tartalmazott a feltöltés. A szabályos visszabontás a K-Ny-i fal esetében nem jelentkezett végig, a faltető nyugati szakasza egyenetien volt, a Bástya utca felé fokozatosan mélyült, végül már csak a helyét lehetett megfigyelni. A telek nyugati szélén feltételezett fal vonalában csak egy beásásnyom látszódott. A telek keleti részén egy É-D-i irányú, 90 cm széles, 60 cm magas kőfal került elő. Tőle 2 méterre keletre egy vele megegyező irányú cölöpsort tártunk fel. A közvetlenül egymás mellett lévő cölö­pök 1—1,5 m magasak, kihegyezett végüket a mocsaras talajba szúrták le. Külső, keleti oldaluknál a mocsaras talaj jelentkezett, míg a belső, nyugati részen a keskeny kőfal és a cölöpök között nagyobb kövek­ből és földből álló feltöltés került elő. A feltöltés alatt, közvetlenül a cölöpsor nyugati oldalán azzal párhuzamos, több méter hosszú ge­rendákat bontottunk ki. Sspllősy Csilla Székesfehérvár — Kisfalud, Aranybulla utca régészeti megfigyelés 2018 nyarán végeztünk régészeti megfigyelést az ingatlanon családi ház bővítése kapcsán. A sávalapban az újkori építkezésekből származó bolygatások mellett kettő, feltehetően régészeti korú gödröt tudtunk megfigyelni. Leletanyag nem került elő, a nyilvántartás szerint a lelőhely az Árpád-korra keltezhető. Stfillősy Csilla Székesfehérvár — Kisfalud, Nagy Lajos király utca régészeti megfigyelés Az ingatlanon családi ház építéséhez kapcsolódóan szakfelügyeletet végeztünk. A sávalap kialakítása közben két jelen­séget sikerült megfigyelni, melyek közül az SE-01-ből 1 darab középkori — kovácsolt fejű — szög került elő. A terület jellegéből adódóan az Árpád-kori településhez tartozhattak az objektumok. Pokrovenssfiú Krisztián Székesfehérvár - Kisfalud, Könyves Kálmán utca régészeti megfigyelés Családi ház sávalapozásához biztosított szakfelügyelet során 5 jelenséget sikerült megfigyelnünk a sávalap oldalfalán és alján. Valamennyi jelenség árok lehetett. A környéken nyilvántzartott Árpád-kori településhez tartozhattak. Pokrovens^ki Krisztián 239

Next

/
Oldalképek
Tartalom